NEGYEDIK RÉSZ: KÉT PECHES UNIVERZUM.

19. Fejezet

Fordította: Pokorny Zsolt; Lektorálta: HomolaGábor

A 10-es páholyban a csillagharcosok rendesen bepánikoltak. Királyuk, Vegita, aki a legerősebb volt köztük, egy szánalmasan rövid csata után vereséget szenvedett.

– Veszített? A király? – járkált fel-alá az egyikük, aki még mindig nem hitte el azt, amit látott.

Amíg két szolgája a földön heverő meztelen királyon próbált segíteni, az öreg Vegita, az előző király rászánta magát, hogy beismerje az igazságot:

– Úgy tűnik, hogy ennek a tornának a résztvevői sokkal magasabb szinten vannak, mint azt el tudtuk képzelni.

Lecsatolta köpenyét, felajánlva azt, hogy eltakarja fiát, ezzel kimentve szégyenletes helyzetéből. Az egész helyzet ironikus oldala az volt, hogy saját maga ellen veszített... Legalább kiderült, hogy egy másik univerzumban él belőle egy még erősebb változat. Bár ez a tudás csupán csekély vigaszt jelentett számukra...

Vegita csendben visszatért a 18-as páholyba, szokásához híven keresztbe tett karokkal. Kapott pár rövid gratulációt a gyerekektől, de ez nem sokat számított. Nem volt ez harc, éppen csak egy bemelegítés.

– Mondd csak, Vegita, mit mondtál neki? – Kérdezte Goku, mosolyogva.

– Azt neked nem kell tudnod. – érkezett a válasz.

– Ó, ne csináld már, tudni akarom! – folytatta kitartóan Goku, a bohóc.

– Felejtsd el, Kakarotto! – mondta a csillagharcosok hercege, hangján hallatszott a frusztráltság.

– Én hallottam – mondta Piccolo, hogy még egy kicsit idegesíthesse Vegita-t.

Goku, némileg buta benyomást keltve robbant Piccolo arcába:

– Piccolo, ki vele! Mondj el mindent! – suttogta a namek fülébe.

– Ha megismétled, megöllek! – biztosította Vegita a namekot.

Goku felnevetett. Igen, sikerült felbosszantani Vegita-t, küldetés teljesítve! Piccolo továbbra is egy márvány szobor benyomását keltette, miközben Vegita duzzogva hátat fordított mindegyiküknek. Az idegen szervező ekkor jelentette be a következő harc kezdetét.

– Most pedig következzen Bardock a 10-es és Pan a 18-as univerzumból!

A nézők között páran elmélkedni kezdtek. A 42-es lelátó hetedik emeletén az S sorban egy boxban, aminek mérete 308 m2, egy Metamor, aki sötét kabátot viselt, amiből kilátszott kidolgozott hasizma, a szomszédjában ülőt kérdezte:

– Ez már a harmadik alkalom, hogy a 10-es harcol a 18-as ellen, ugye?

– Az olvasóknak úgysem fog feltűnni... – válaszolt egy magabiztos, majomfarkú, férfi, majdnem olyan sárga ruhában, mint Goku, csak a logó volt más. Aztán, mintha ez elegendő indok lenne, megmagyarázta – Ez mind csak a fejezet címe miatt van...

Szomszédja meg sem szólalt.

– De azért fogadok, hogy jóval előbb eldöntötték. – vágott közbe egy szőke, kék szemekkel. – Ez egy múltbéli bajnokság, tehát a történészek valószínűleg már megírták a történetét és kimenetelét is. Több ezer ember olvashatja máris ezt a történetet! Biztos vagyok benne! Én magam is egy író vagyok!

Ahogy a majomfarkú előrántott egy revolvert, készen arra, hogy ennyi baromság hallatán rituálisan megöngyilkolja magát, szomszédja szeme a doboz onigirire (szerk.: valami kaja) szegeződött, amit a szőke szorongatott. Utóbbi adott is neki belőle, a Metamor pedig köszönettel elfogyasztotta...

– Remek, én jövök! – kiáltott fel Bardock a 10-esből.

Pan örömében felpattant.

– Máris én jövök!

Ami még jobb, a dédnagyapja ellen fog kiállni. Ennél boldogabb nem is lehetne.

– Figyelj az ellenfeledre és légy nagyon óvatos, kincsem! – mondta neki Videl, s bátorításképp csókot nyomott a homlokára.

– Ne aggódj!– biztatta Goku, ahogy vidám kis unokájához közeledett. – Apámat nem olyan nehéz legyőzni, Pan ügyes lesz!

– Pan! – Kiáltott egy fiatal lányka, futva közelítve, a neve... Pan!

– Pan! – kiáltotta az első a 18-as univerzumból a 16-os beli megfelelőjének, aki addigra már odaugrott hozzá, hogy megölelje és bátorítsa.

Miután 2-3 kört pördültek egymással, megálltak és megfogták egymás kezét:

– Harcolhatsz a dédpapánkkal! Úgy irigyellek! – mondta a 16-os Pan.

– Viszont neked meg lehet, hogy erősebb ellenfeled lesz! – válaszolt Pan a másiknak, mosolyogva.

– Remélem is!

Nem tudhatta még, hogy mi vár rá.

– Pan, gyerünk, indulj! – mondta Gohan, aki arra is figyelt, nehogy kizárják, ha esetleg nem érne fel időben a ringbe.

– Igen! – válaszolta, amint felemelkedett, még mindig mosolyogva.

– Sok szerencsét! – kiáltotta kis barátnője, a másik Pan, aki a 18-as univerzumnál maradt anyja mellett.

A túloldalon Bardock tördelte ujjait. A tény, hogy az univerzumuk királya veszített, teljesen hidegen hagyta őt.

– Ettől még én ugyanolyan jól fogok szórakozni – mondta, majd szadista mosoly csillant az arcán.

Gyorsan repült és ugyanakkor ért a ringbe, mint az ellenfele. Ott jött rá, hogy az csak egy kölyök. De a büszke Csillagharcos nem is törődött az effajta "sértésekkel".

– Te vagy a dédnagypapám!

– He? Sosem volt unokám... Nem számít, nem fogom vissza magam!

– Én sem, gyerünk!

A 10-es univerzumnál Vegita király fájdalmak közepette magához tért.

– Ébren van, uram? – kérdezte finoman egyik alattvalója.

– Veszítettem? – Kérdezte a király, még mindig megzavarodva, ülve, egyik kezével sajgó fejét fogva.

– Saját maga ellen.– válaszolt rögtön egy másik csillagharcos. A kinyilatkoztatás letaglózta őt.

– Bardock kapta a következő harcot, – mondta egy másik. – Majd ő helyreállítja a büszkeségünket.

Bardock valóban hatalmas erejéről volt híres, arról, hogy gyengének született és az évek múltával egyre nagyobb erőről és tudásról tett tanúbizonyságot, ami az egyik legfélelmetesebb csillagharcossá tette őt. Ha Vegita nem lett volna olyan erős, megpróbálkozott volna a csillagharcosok királyának kihívásával, hogy elnyerje tőle a címét.

Profizmusa és önfeláldozása az elitek közé emelte őt. Nehezen tudták meglepni és elég kevesen tudták elkerülni az ütéseit. Jó néhány csillagharcos tudja igazolni az emlékezete alapján, hogy sosem jöttek ki győztesen egy-egy Bardock ellen vívott csatából. Ő, aki...

– Annyira örülök, hogy végre láthatlak! – kiáltott Pan, rárontva dédapjára, fürgén átkarolva nyaka körül apró kezeivel, mivel úgy meglepte őt, hogy az majdnem hanyatt zuhant.

Bardock elkapta a rajta csüngő kislányt és mindkét kezével próbálta eltolni magától, ám ez lehetetlennek bizonyult; piócaként tapadt rá, majd' összezúzva arcát a hasával. Pan, fejével dédapja hajában és arcában olyan látvánnyá tette Bardock-ot, mintha valami groteszk, eltávolíthatatlan báli álarcot viselt volna.

Alattuk több tucat csillagharcos tágra nyílt szemekkel nézte Bardock megszégyenítését.

Bardock végül le tudta hajítani magáról az idegesítő kölköt, de az rögtön visszapattant hozzá, ezúttal támadó pozícióban.

Bardockot meglepte a gyorsasága és ereje. Kezeit kinyújtva ellenállt a lány akciójának, de az ütődéstől pár méterrel hátrébb tántorodott elcsúfítva a talajt. Próbálta visszatolni Pant... sikertelenül.

– Héj! Eressz el!

– Nagyapa!

– Szakadj le rólam, te kis szörnyeteg!

Bardock valójában tehetetlen volt... A kislány mesteri volt. Pan felmászott rá és felült a vállára. A hajába markolva rodeósat kezdett játszani, amiben a zavarodott csillagharcos kapta a bika szerepét. Őrülten beleélte magát a játékba, miközben dédapja majd' megszakadt, hogy leszedje őt magáról.

A nézők pont olyan jól szórakoztak, mint Pan, és közben abba sem hagyták a nevetést.

A 10-es univerzum csillagharcosai közül egy sem mert megszólalni. Túlságosan lesújtotta őket a látvány.

– Szörnyű... – Vegeta király végre meg tudott szólalni.

Pan végül elhatározta, hogy leszáll ellenfele válláról. Míg a másik gyorsan masszírozni kezdte a vállát, Pan összeszedte magát és... gyorsan lecsapott, nem hagyva időt a harcosnak, hogy esélye legyen védekezni.

Eztán a botjával mért Bardock fejére egy ütést, mielőtt sok kicsi találatot vitt be ugyanazzal a fegyverrel. Pan gyorsan és eredményesen ütögetett, ahogy tanulta: néhány találat a bokára, térdekre és a csuklókra. ezeket az ütéseket használta, hogy lelassítsa ellenfelét, hogy előnyt szerezzen a nagy ütőtáv ellen.

Bardock bedühödött, és miközben egyik tenyerével még a fejére nőtt púpot szorította, megpróbálkozott egy erősebb ütéssel. Pan gyorsan visszacsatolta a botját a hátára és támadása közben az kiáltotta, "Kő!", ahogy ökle összeütközött dédapjáéval.

Bardock éles fájdalmat érzett az ujjaiban. Rázni kezdte a kezét, mintha ezzel próbálná elmulasztani a fájdalmat... egész hamar rendbe is jött. Pan minden ellentámadásakor azt kiáltotta, hogy "Kő!", ami után mindig Bardock öklét ütötte meg, majd hirtelen változtatott a technikáján.

– Olló! – mondta, amint a jobb keze két ujját belemélyesztette Bardock szemeibe.

– Papír! – Kiáltotta, mikor tenyerével ellökte ellenfelét.

Utánafutott, hogy elkapja, megragadta karjait, gyorsan átdobta, hogy a hasára zuhanjon és ráült a hátára, átkulcsolta a lábait és maga felé húzta azokat.

Bardock-nak elege lett ebből a szörnyű tortúrából, tehetetlen volt és egész teste sajgott a fájdalomtól.

– Feladom! – visított fel izzadva, a földet csapkodva.

– Mi? Máris? – Pan meglepődött, korábbi lelkesedése szomorúságba csapott át.

– Feladás okán Pan nyeri a harcot! – kiáltotta a 12 bemondó egyike, véget vetve ezzel Bardock szenvedésének.

A 10-es univerzum páholyában Vegita király dühöngött a csöndben. Bardock visszatért, teljesen le volt sokkolva. Amint odaért, Vegita kiadta a parancsot:

– Most pedig távozunk!

Mögötte a többi csillagharcos, akik arra számítottak, hogy később harcolniuk kell majd, igazából eléggé megörültek ennek a döntésnek. Nem igazán tetszett nekik annak a gondolata, hogy úgy lezúzzák őket, mint a gyerek Bardock-ot, vagy, hogy megalázzák őket, mint a királyt, vagy Mahissu-t, vagy valami még rosszabb: meg is ölhették volna őket!

– Vigyetek haza minket! – mondta a király a közelükben lévő Vargának.

– Nem akartok maradni a torna végéig? – kérdezte a Varga, meglepődve, követve a csillagharcosokat, akik mind a sarokba tömörültek egyetlen személy mögött... egy csillagharcos árnyékában.

– Nem szeretnék, hogy ellássuk a sérüléseiket? – kérdezte, mikor az előző kérdésre nem kapott választ, hátha rábírhatja őket a maradásra.

Bardock lépett előrébb tekintélyt parancsoló módon. Több zúzódása és véraláfutása volt, amiket a kis ujjak idéztek, amik eltalálták őt, de csak erre a válaszra méltatta a Vargát:

– Cöhh, ezek a kis karcolások? Ez semmiség! – királya ugyanígy viselkedett, uralkodóként sétálgatott a törölközőként köré tekert köpenyben.

– Nem hagyjuk tovább, hogy megszégyenítsenek! – morgott Vegita király, ökölbe szorított kézzel.

– Mi is feladnánk inkább. – mondta Nail, aki a kék varga mögött állt.

A vargán úrrá lett a hirtelen felismerés utáni érzés: az egész gondjaira bízott univerzum elhagyta a tornát! Búcsút mondhat az előléptetésnek. Ráadásul a kollégái még jó ideig szívatni fogják, amiért ilyen inkompetens volt...

– Igen! – Goten és Trunks drukkoltak a 16-os és 18-as univerzumból. Úgy látszik a namek-ok időben tanultak a mások hibájából, hazatérnek, még mielőtt megölnék őket. – De maga megnyerte a harcát... – motyogott a varga, már-már szomorúan Nail-nek.

– Nem maradhatok, biztosan veszítenék. – válaszolt mosolyogva, de mégis meglepve a kicsiny vargát.

És valóban, Nail szintjéhez egyikük sem ért fel. Cargot könnyedén kikapott, pedig a második legerősebb volt közülük. Ő is csak bénázott Reacum ellen. A következő körben ezt az Uub nevű csókát kellett volna legyőznie. Már azt hitte lehet esélye a győzelemre, erre mi történik? A harmadik menetben egy Kaioshin, az univerzum legfelsőbb istene, és egy rózsaszín démon közül került volna ki az ellenfele? Hát az valami brutális lett volna. Esélytelen volt. Barátai is egyet értettek vele. Cargot és Nail után már nem is akartak részt venni a versenyen. Látták, amit látni akartak, nem volt értelme tovább maradniuk.

A 18-as univerzumhoz visszaért Pan, akit szülei, 16-od beli mása és Vegita üdvözöltek.

– Basszus – gondolta a herceg, kiből sosem lett király.

Ennyi erővel gratulálhatnának neki, ha sikerül felemelnie egy kavicsot, vagy eszébe jutna levegőt venni amíg itt vannak. Előbb utóbb viszont valószínűleg Cell ellen fog harcolni, na az már igazi küzdelem lesz!

Miközben Pan és Pan táncot lejtettek, megtörtént a hivatalos bejelentés:

– Bejelentjük... a teljes 10-es univerzum visszalépését.

Ezt a bejelentést néhány néző hangos tiltakozása követte. Annak ellenére, hogy ez az ő érdeküket is szolgálta. Így végül is kevesebb gyenge harcost kell nézniük, több szórakoztató meccset láthatnak. Vegita számára azonban teljesen mindegy volt.

– Jobban jártak így, semmi keresnivalójuk itt. – mondta.

– Talán, de szerintem kár értük. – válaszolt Gohan.

– Örültem volna, ha elbúcsúzhatok Nail-től... – gondolta Piccolo, anélkül, hogy bármit kimutatna az érzelmeiből.

– Remélem a következő harc az enyém lesz! – mondta Pan a 16-os univerzumból a másiknak. Akkor egymás ellen mehetnénk a második fordulóban!

– Az nagyszerű lenne!

Balszerencséjükre a helyzet máshogy alakult, amikor a bemondók bejelentették:

– Következzék Kakarotto a 13-as univerzumból, Kat ellen a 6-osból!

– Ne már – mondta Pan a 16-osból. – Így még a következő menet után sem fogunk találkozni... Talán a harmadikban, ha ezután én következek?

– Jó lenne, mondta Pan a piros kis kimonójában. De egyáltalán bejuthatunk a harmadik fordulóba? Le kéne nyomnom egyet a kettőből... Kakarotto olyan, mint a nagyapa...

– Talán valamivel gyengébb?

– Biztosra veszem, – mondta Goku a lányok mögött. – hogy nagyapátok nem szenvedhet vereséget... hmm... saját magától, ugye?

– Azt mondták, ők is szuper csillagharcosok... – akadékoskodott a 18-as Pan.

– Oh, ne aggódj, – válaszolt a másik, – Le tudod győzni, biztos vagyok benne! Előbb nézzük, hogy boldogul ez a Kakarotto a saját harcával!

Goku a ring felé fordult.