A 16-os univerzum története - avagy két élet fúziója

1. fejezet: A Buu elleni harc vége

Vegetto ellenfele előtt állt, aranysárga haja a szálak legvégéig az ég felé meredt. Fülében a két ékszerrel, amik lehetővé tették Goku és Vegita számára az egyesülést, kezein egy pár kesztyű, lábán az új csizmák, sötétkék egész testét befedő ruhája alatt egy sárga póló, derekánál szintén kék színű öv. Arcán mosoly csillant, ahogy fejben lefuttatta a tervet, melynek mentén cselekedni fog.

– Ki kell szabadítanom a többieket... De hogyan? – agyalt a problémán Vegetto, miközben azt az elpusztíthatatlan gumipacát figyelte, aki az ellenfele szerepében díszelgett. Megfordult a fejében, hogy bemehetne a szörny belsejébe, de mi van, ha aztán nem tud majd kijutni? Buu, kezeit ökölbe szorítva, arcán az őrült düh kifejezésével, morgott;

– Rohadj meg! Nem kellett volna...

– ...Megtörténnie? – fejezte be a mondatot Vegetto egy vigyor kíséretében, mielőtt folytatta. – Ne aggódj! Én magam is meglepődtem...

Vegetto egy pillanat szünetet tartott, majd szélesebbre húzott mosollyal fojtatta mondandóját.

– ...mármint azon, hogy mennyivel erősebb vagyok most nálad!

Buu ökle még jobban megfeszült. Egy ér lüktetett a homlokán azzal fenyegetve, hogy bármelyik pillanatban felrobbanhat. Rózsaszín arcán izzadság cseppek folytak le. Suttogva szitkozódott tovább összeszorított fogai között, mielőtt hangosan megszólalt:

– Nem hagytál más lehetőséget...

Koncentrálni kezdett és összeszedte az erejét a következő támadásához. Vegetto csak figyelte, kíváncsi volt mit tartogat számára a szörnyeteg. Buu megfeszítette hasát és csiklandozást érzett a nyelőcsövében. Ekkor kissé kinyitotta száját, hogy fehér tejköd szerű anyagot fújjon ki rajta. Ugyanezt megismételte négyszer, de ezúttal gyorsabban. Apránként, a lebegő valamik szellemek formáját öltötték magukra, akik feje Buu-éra hasonlított. Vihogva emelték tekintetüket Vegetto-ra. Mögöttük Buu a technika nevét kiáltotta:

– Ezt kapd ki! Az Öngyilkos Szuper Szellem támadás!!!

– Értem... – mondta Vegetto harci állásba vágva magát. "Gotenks egyik technikája...

"Tehát ismered?" állapította meg Buu. "Akkor biztos azt is tudod, hogy milyen veszélyes! Ha bármelyik hozzád ér, rögtön felrobban!

Buu karjának nagy lendítésével rámutatott a csillagharcosra:

– Támadás! – hangzott a parancs.

A kamikaze szellemek a harcos fel lendültek, aki azonban eltűnt a szemük elől. A bal oldalukon bukkant fel újra, kezét egy újabb támadásra emelve.

– Hoztam neked valamit! – kiáltotta, amikor leengedte karját.

5 pici energiagolyó hagyta el a kezét és csapódott az 5 szellem arcába, akik azonnal fel is robbantak. Amint a füst eloszlott, Vegetto így szólt:

– Komolyan azt hitted, hogy ez beválik? Ez egy technika, amit egy gyerek talált ki! Elég kétségbeesett lehetsz.

Buu üvöltött dühében.

Az Istenek birodalmában, az öreg Kaio Shin dühöngött:

– Hagyd már ezt a játszadozást és végezd ki, te idióta!!! Basszus... Túl erős lett ahhoz, hogy komolyan tudja venni a harcot...

– Reméltem, hogy kicsit erősebb vagy ennél... – mondta Vegetto, mellkasán keresztbe tett kezekkel. – Még csak be sem tudok így melegíteni...

– Ez nem fair, ketten vagytok egy ellen!!! – fakadt ki Buu, Vegetto felé lendülve, hogy könyökével megüthesse, de ellenfele a csizmája talpával blokkolta az ütést.

– És akkor mi van? – vágott vissza a csillagharcos, miközben további támadásokat védett ki. "Nem te vagy az, aki másokat olvaszt magába a képességükért?

Néhány további ütés után, miket a csillagharcos a lábával védett ki, lenyűgözve saját nagyszerűségétől, így szólt:

– Te is láttad? Baszki, elég a lábaimat használnom ahhoz, hogy legyőzzelek!!!

Ugyanekkor, Dende és a hátába kapaszkodó Mr. Satan egyre közelebb kerültek a harc helyszínéhez. Látni akarta, hogy ki a jobb, hogy szükség esetén kisegíthesse Gokut, ha tudja. Néha, a harcban keletkezett lökéshullámok turbulenciát okoztak a repülésében, de ügyet sem vetett rá. Mr. Satan kérdezte:

– Mi... MI ez a zaj?

– Goku harcol. – hangzott a lebutított válasz Dende-től, aki fel is gyorsított.

Eközben Vegetto úgy arcon rúgta Buu-t, hogy azonnal szilánkosra is tört az orra.

– Annyira gyenge vagy! – mutatott rá a csillagharcos. – Bármit teszel is, nem fogsz tudni legyőzni!

A fájdalom és a harag egyszerre elillant, és helyét éles mosoly vette át Buu arcán.

– Hallod... hogy állsz a kávés cukorkákkal? – kérdezte ellenfelét, aki meglepettségében felhúzta szemöldökét.

Antennáját a csillagharcos felé irányította és egy hatalmas sugár jött ki belőle. Telibe találta a harcost, aki ezután cukorkává vált és ellenfele tenyerébe zuhant. Egy mosoly terjedt szét a szörnyeteg arcán, aki örömében felkiáltott:

– Igen!!! Megvagy, te kis köcsög!!! És mindez azért, mert túlságosan elbíztad magad!!!

Shibito a meglepetéstől tágra nyílt szemekkel, letaglózva bámult a kristálygömbbe, az öreg Kaio Shin pedig konkrétan halálra rémült a látványtól.

– Az az idióta! Tudtam baszki, előre tudtam! Minden elveszett!

– Hahaha! Most, hogy már cukorka vagy, esélyed sincs! Meg foglak enni! És ezzel vége is! – ujjongott Buu, Vegetto-t a markában tartva.

Épp kinyitotta volna tenyerét, hogy megegye a csillagharcost, de minden ok és előjel nélkül orrba vágta saját magát. A fájdalom hatására eleresztette a cukorkát és arcát a tenyerébe temette. Az édesség lebegni kezdett és emberi hangot adott ki magából.

– Hoppá, bocsi, de úgy tűnik még így is túl nagy falat vagyok neked. Az ellenfeled ezentúl a világ legerősebb cukorkája. Most mi tévő leszel?

A meglepett Buu felnézett a kis golyóra;

– Mi a...?

– Mondom, még mindig bajban vagy. – folytatta a cukorka. – Most, hogy ilyen pici vagyok, még csak eltalálni sem tudsz majd. Viszont én simán eltalállak!

Ezzel a cukorka a szörnyeteg hasába fúrta magát, aki előregörnyedt a találattól, ekkor a golyóbis felfelé lendült és keményen megütötte ellenfele állkapcsát. Buu megpróbálta elkapni a cukorkát, ami közben folyamatosan sorozta őt, de az könnyedén elkerülte a hadonászó kezeit, berepült a szájába és átszakítva a tarkóját, még az antennája végét is leszakította kifelé jövet.

– Oh, sajnálom. Azt mondtad, meg akarsz enni. Gondoltam könnyebb dolgod lesz, ha bemegyek a szádba, de úgy tűnik ez ma nem a te napod... Megpróbáljuk újra?

Éktelen dühében Buu nem tehetett mást, mint visszaadta Vegetto-nak az eredeti testét.

– Most mi van? Most már cukorkának sem vagyok jó? Úgy tűnik, ezzel elfogytak a trükkjeid...

Shibito leengedte szemöldökét és megkönnyebbülésében kifújta magát. Az öreg felkapta a kristálygömböt és rákiabált:

– Elég legyen a hülyeségből, végezd már ki!

– Nos, örültem a találkozásnak, de meguntam a játszadozást. Befejezem a harcot. 10 másodpercet adok, hogy imádkozz, te ennyit sem adtál másoknak! – fenyegette meg a csillagharcos, amikor visszaszámolásba kezdett.

– Mire vársz még? – gondolta magában Vegetto. – Már csak AZ az egy lehetőséged maradt...

Buu ösztönösen az arca elé emelte kezét. Vegetto már 5-nél tartott a számolásban.

És most? Nem tehetek már mást, el kell nyelnem őt... de hogy?

Ekkor egyszerre felvirult az arca, mikor eszébe jutott az a kis darab, amit Vegetto az antennájából vágott le, és ami pont alattuk volt. Gondolataival ellenfele háta mögé reptette a kis darabot, aki tudta ugyan, hogy mi történik, de erre várt egész végig. Mikor kimondta a 10-et, a gumidarab hirtelen beterítette a testét. Energiáját koncentrálva igyekezett egy pajzsot létrehozni maga körül pont mielőtt ellenfele magába olvaszthatta volna.

A következő dolog, amit látott, a szörnyeteg belseje volt. Mosolyogva törölt le egy izzadságcseppet az arcáról. A pajzs működött! Most már csak ki kell szabadítani mindenkit.

Ugyanekkor 'odakint' Buu ujjongott. Végre minden akadályt legyőzött, ami az útjában állt. Most már semmi sem gátolhatja meg, hogy uralma alá hajtsa az univerzumot. És kezdésként el fogja pusztítani ezt az idióta bolygót! Aztán a legközelebbi lakott bolygóhoz repül és azt is felrobbantja. És ezt teszi majd minden élőlénnyel. Shibito a kiborulás szélén volt: az egyetlen esélyük Buu legyőzésére végleg elszállt. A földre zuhant, de az öreg még mindig a gömböt figyelte:

– Nem olvadtak össze, nézd! Buu nem változott át. Vegetto még biztos él valahol belül...

Megújult reménnyel, Shibito felnézett. Talán még nincs minden veszve...

A Dzsinn fülsüketítő nevetése közben (amit az egész testében hallani lehetett) Vegetto örült, hogy a terve sikerült.

– Most már leengedhetem a pajzsot...

De egy pillanatnyi hezitálás után meggondolta magát. Mikor már épp ellazult volna és leengedte volna védelmét, valami visszatartotta. Egy hangyányi 'Mi van ha...', ami nem hagyta nyugodni, meggyőzte a pajzs szükségességéről.

Pár másodpercig császkált csak Buu belsejében, mielőtt megtalálta Trunks, Goten, Gohan és Piccolo testét, melyek mind egy-egy rózsaszín burokba voltak zárva, ami a 'talajhoz' és a 'mennyezethez' is hozzá volt olvadva.

– Nos, már csak ki kell szednem őket azokból a bábokból és kijutni innen...

Vegetto a bábok irányába lendült és egy energiagömböt készített elő.

– Jöjjön, aminek jönnie kell... Gohan-nal kezdem...

A rózsaszín szörnyeteg a levegőbe emelkedett, karjait az ég felé nyújtotta, győzelmi grimasszal az arcán, amikor valami szokatlan dolog miatt kezdte zavartatni magát: normál esetben át szokott változni, amint valakit magába olvaszt. Ezúttal sem lehetne másként! Lenézett a kezeire. Mi lehet a különbség most? A semmiből, valami csiklandozást érzett a gerincvelőjében egészen az agyáig. Felkapta a fejét, amikor érezte, hogy az agyában az elnyelt személyeknek fenntartott hely egyre inkább felforrósodott és a legrosszabbtól tartott...

Mikor újra átváltozott, lenézett a kezére, amin most nem voltak ujjak, mint miután elnyelte Piccolo-t. Elképedten bámult a ruháira. Ennek véget kell vetni!

Vegetto végzett a mentési munkálatokkal és épp lelépni készült a többiekkel, amikor meglátta maga előtt... Buu-t. Akár egy miniatűr példány belőle a saját testén belül. Meglepve, Vegetto felhúzta szemöldökét. Buu megkérdezte tőle:

– És most mit szándékozol tenni?

– Távozok innen a többiekkel. Miért? – Kérdezett vissza szarkasztikusan Vegetto.

– Nem fogom hagyni!!! – kiáltott fel Buu.

A csillagharcos épp elért a szörny testének belső faláig és így szólt:

– Csak semmi hirtelen mozdulat, különben lyukat ütök a testedbe!

A rózsaszín lény elmosolyodott.

– Hát, csináld csak, kérlek. – vihogott.

Vegetto felhúzta szemöldökét és ledobta az eddig jobb kezében tartott két bábot, hogy egy hatalmas energiagömböt dobjon a falra. Egy kis lyukat vágott a húsba, ami szinte rögtön bezárult. A csillagharcos tágra nyitotta szemeit meglepettségében, majd Buura nézett, valamiféle magyarázatot várva. Utóbbi így szólt:

– Haha! Annyira pici vagy. Mégis mire számítottál? Ez itt az én terepem. Még ebben a legyengült formámban is az én lapjaim a jobbak!

– Hát akkor csak egyet tehetünk; még jobban le kell gyengítselek... – közölte nyugodtan Vegetto, átkarolva az ötödik bábot.

Buu szemei tágra nyíltak a félelemtől és rákiabált a harcosra:

– Ahhoz ne nyúlj! Nehogy letépd!

– Nem mondod, hogy félsz? Érdekes... – méregette a csillagharcos, közben feszesebben fogva a bábot.

– Hagyd abba! Ha azt is kitéped, nem leszek többé önmagam!!!

Válaszként Vegetto húzott még egy kicsit a dolgon. Buu felé lendült és rákiáltott:

– Ne nyúlj hozzá!!!

Mielőtt Buu elérte volna Vegetto-t, az utóbbi letépte a bábot, ami Buu kedvesebb részét tartotta fogságban. Buu a talajra zuhant és folyamatosan üvöltött, amíg el nem olvadt. Vegetto felsóhajtott, magához vette bebábozódott barátait és gyorsan repülni kezdett, kijáratot keresve maguknak. Buu izmai fájdalmasan összehúzódtak, üvöltésre késztetve a teremtményt. Gőz szállt ki a koponyájából. Olyan benyomást keltett, mintha izzó vasat tartottak volna a bőréhez.

Mikor a csillagharcos végre talált egy kiutat, gyorsan ki is surrant rajta, így megszabadult a szörny testének fogságából. Vegetto azonnal visszanyerte eredeti méretét. Félig meglepetten, félig fellélegezve letette 4 barátját a földre, mielőtt visszanézett Buu-ra. Buu-t forgószél vette körül, úgy tűnt, mintha rángatózna. Teljes torkából üvöltött, kezeit a mellkasára és torkára szorítva. Úgy tűnik, a bábok kiműtése némi fájdalmat vonz maga után. Vegetto csodálta, ahogy a szörnyeteg új formát öltött.

Először megnőtt és egy igazi izomkolosszussá vált, hihetetlen erővel. Vegetto már attól tartott, hogy hibát követett el, de Buu ekkor mintha összement volna, izmai látszólag megolvadtak, majd megnyúltak, alakja vékonyabb lett. Úgy nézett ki, mint valami gyerek. Ráadásul sokkal gyengébb is volt, mint eddig.

Mikor az átváltozás végbement, Buu befejezte az üvöltést - most épp lihegett - és karjait maga mellett lóbálta. Mikor ismét magához tért, egy szadisztikus mosoly jelent meg az arcán. Felüvöltött, de ezúttal nem a fájdalomtól; csak az üvölt így, akinek az őrülettől teljesen elborult az agya. Aztán hirtelen a talaj felé emelte kezét és egy pusztító erejű tűzgolyót lőtt ki. Azonnal reagálva, Vegetto egy saját támadást indított, ami összeütközött a kölyök Buu-éval. A két gömb eltűnt. Izzadtan és dühösen, Vegetto ráordított ellenfelére:

– Te teljesen meghibbantál!? Na várj csak!

Buu nem is figyelt ellenfelére, helyette magasba lendítette karját, hogy egy nagyobb horderejű támadást készítsen elő. Szerencsétlenségére Vegetto gyorsan elé állt és karjait egymás felé téve, a tenyereit összekulcsolva egy hihetetlen erejű energiahullámot küldött ellenfelére. Buu teljesen összeégett és az általa gyűjtött energia szétoszlott. Rámorgott Vegetto-ra, de nem tudta védeni a térdrúgást, ami a gyomrába fúródott. Hátra taszítva, hallotta ahogy kihívója rákiált:

– Most pedig gyorsan befejezzük ezt!!!

Ekkor Vegetto megjelent előtte és kezeit Buu-ra helyezte. Buu szúró fájdalmat érzett a gyomrában, majd egy furcsa érzést, mintha egy része haldokolna. Kinyitotta szemeit és látta, hogy ellenfele egy nagy lyukat csinált a hasa helyén. Döbbenetében nem is tudott rögtön reagálni. Vegetto addig ismételgette ugyanezt a támadást, míg Buu megmaradt része már csak egy nagyon pici darab volt.

– Most elbúcsúzunk! Remélem játszhatunk egy visszavágót, ha egy jobb személy formájában reinkarnálódsz!

Majd megsemmisítette az utolsó darabkát is karja egyetlen legyintésével. Végre, a veszély megszűnt. Vegetto felsóhajtott megnyugvásában. Haja újra feketévé változott, akárcsak a szemei. Megtörölte izzadt homlokát és felsóhajtva suttogta:

– Sikerült...

– Megtette! – mondta Dende könnybe lábadt szemekkel. Vegetto két ujját a homlokához szorította és hirtelen az istenek birodalmában termett. Shibito és az idős Kaio Shin voltak ott rajta kívül, boldogabban, mint valaha.

"Gratulálok, fiam!" mondta az idősebb, ahogy megveregette Vegetto hátát.

Ezután fontosnak tartották, hogy mindenkit újraélesszenek és visszaállítsák a Földet az eredeti állapotába, de a sárkánygömbök még mindig használhatatlanok voltak, hála Bulma pár nappal ezelőtti kívánságának. Vegetto csalódottságában felsóhajtott, mikor tekintete a mellette lévő apró namek-re esett, aki próbálta megnyugtatni az "univerzum bajnokát", amennyire csak tudta. A namek-ok! Hát persze! Vegetto, megújult energiával telve, az égre nézett és felkiáltott;

– Kaio Mester! Hallasz engem?

– Igen. – válaszolt az istenség. – Láttam a győzelmedet Buu ellen. Gratulálok fiam!

– Köszönöm, mester. Most nekem lenne szükségem a te segítségedre...

– Mire gondolsz?

– Szeretném, ha lehetővé tennéd, hogy beszéljek a namek-okkal...

Kétségekkel telt csend követte a kívánságot. Majd Kaio így szólt:

– Nem vagyok benne biztos, hogy szabad...

– Kérlek, – rimánkodott Vegetto. – Nagyon sürgős ügyről van szó.

– Hát legyen... – bólintott rá Kaio végre, mielőtt a namek-ok bolygóját kezdte keresni.

Pár másodperccel később Vegetto a fejében hallotta az istent:

– Ok, a kapcsolat létrejött.

– Köszönöm, mester! Namek-ok, hallotok engem?

– Tisztán és érthetően. – csengett a főnök hangja Vegetto fülében.

Ebben a pillanatban Sátán a fülére szorította kezeit és bepánikolva mondta Dende-nek:

– Kölyök, hangokat hallok a fejemben! Ez nem normális dolog!

– Psssszt!! – szólt rá Dende. – Az én népem főnökével beszél!

A földlakó pislogott egyet, mielőtt ismét a csillagharcosra nézett, aki reményteljes arckifejezéssel bámulta az eget.

– Főnök, még egyszer, utoljára szükségem lenne a sárkánygömbjeitekre, hogy visszaállítsuk a bolygómat és feltámasszuk az elesetteket!

Még egy őrült... gondolta magában Mr. Sátán, ahogy ismét próbálta megfejteni, hogy honnan jönnek ezek a hangok.

– A sárkánygömbök nálam vannak. Megnöveltük az erejüket, hogy annyi embert támaszthass fel egy kívánsággal, amennyit akarsz. Mondd el, mit kívánsz, én majd elmondom Porunga-nak!

– Nagyszerű, köszönöm. Először, szeretném, ha az épületek és a táj újra olyan lenne, mint a harcok előtt. Másodszor azt kérem, hogy keljen életre minden földlakó, kivéve a bűnözők. Majd végül... Szeretnék ismét két személy lenni, Goku és Vegita.

Vegetto látta, hogy a körülötte lévő táj újjáépül, majd érezte, ahogy a földi emberek energiája visszatér a túlvilágról... Behunyta a szemét, így várta a szétválást... Ami nem történt meg. Ekkor hallotta a suttogást a fülében:

– Őszintén sajnálom, de a tested szétválasztása nem lehetséges, Porunga ereje nem elég hozzá.

Vegetto érezte, hogy a szíve kihagy egy ütést. Úgy válaszolt, hogy remélte, elrejtheti, amit valójában érez:

– Semmi baj. Tartsátok meg magatoknak a harmadik kívánságot... Nekem már nincs rá szükségem... Köszönet mindenért, főnök!

– Akkor hát rendben. Visz' lát!

Ekkor a kapcsolat megszakadt. Hogy fogja ezt mind beadagolni Chichi-nek és Bulma-nak? Mindezek felett félt, hogy csalódást jelent majd a barátai és családtagjai számára. Vegetto Dende-re nézett, aki elkezdte gyógyítani Piccolo-t és Goten-t és épp végzett Trunks-szal. Mikor végzett, a négy férfi szinte rögtön felpattant, valami támpontot keresve, amit esetleg felismernek. Szemük megakadt Vegetto-n. Rájuk mosolygott és kezét feléjük nyújtotta.

– Kapaszkodjatok belém, máris indulunk vissza...

Dende kilátójában nagyban ment a találgatás...

– Ha itt vagyunk és mind élünk, az azt jelenti, hogy nyertünk, nem? – makogott reménnyel telve Bulma.

– Úgy tűnik, igen. – válaszolt Yamcha. – Nem érzem Buu energiáját... Másrészről viszont van egy, akit nem ismerek fel... És egy igazán hatalmas energiáról van szó.

– Goku? – kérdezte Chichi csillogó szemekkel.

Krillin megrázta a fejét.

– Olyan, mintha az övé lenne, de... Vegita-ét is érzem benne...

– Vegita? Tudsz valamit Vegita-ról? – visított kétségbe esve Bulma.

– Ömmm... Nem tudom... Nem igazán értem a dolgot. – vallotta be a harcos.

– Én értem, hogy mire gondolsz, Krillin. – erősítette meg Yamcha. – Tényleg furcsa az egész. Az egész... ismerős és... melengető... akár Goku, de... ugyanakkor visszahúzódó és... melankolikus... mint Vegita.

– Arrrgh! Torkig vagyok vele, hogy mindig én legyek az egyetlen, aki nem ért semmit! – morgott Bulma.

– Akárcsak én... – sóhajtott Chichi.

– Ott is van. – jelentette ki Krillin.

Mindegyik harcos alapállást vett fel, egy új ellenfélre számítva. Vegetto, Gohan, Goten, Trunks, Piccolo és Dende jelent meg a csoport közepén.

– Videl, kicsikém! – Kiáltott fel örömében Mr. Sátán ahogy lányához futott.

– Ki az a fickó? – kérdezte Videl, Vegetto-ra mutatva, egyúttal szóra se méltatva az apját.

Egy pillanatnyi csend következett. Majd a csillagharcos beszélt.

– A Potara fülbevalókat használták.

– A mit? – kérdezte Bulma és Chichi.

– Potara fülbevalók. – válaszolt Vegetto. – Ez egy pár fülbevaló, ami lehetővé teszi két személy egyesülését... végleg.

Chichi elájult. Remélte, hogy visszakaphatja a férjét. Ami Bulmát illeti... Nos, ő csöndben maradt.