DB Multiverse

8. Fejezet: Tehermentesítve.

Vegetto nem hitt a szemének. Sok szép tájat látott már életében, de ez túlragyogott minden eddigit. És mikor belegondolt, hogy ez a bolygó az ő sajátja... Kibito Kai félbeszakította a gondolatmenetet:

– Ez a bolygó tökéletes: a talaj tápanyagban gazdag, hisz soha senki nem ültetett még itt semmit, a levegő pedig olyan tiszta, mint az istenek birodalmában. Igazából mi vagyunk az első intelligens lények, akik erre a bolygóra tették a lábukat. Emellett esélye sincs, hogy bárki rátaláljon. Hát, itt-ott akad pár állat, néhány fura teremtmény, ahogy azt te is láttad, de egyik sem túl veszélyes. Azontúl, bár ez nem egy túl nagy bolygó, bőven elég lesz arra, hogy ellásson téged a szükséges mennyiségű varázsbabbal. Úgy számoltunk, hogy nagyjából 1 millió babot termelhetsz itt évente.

– Lenyűgöző... – Ez volt az egyetlen szó, ami átsuhant Vegetto elméjén, ahogy körülnézett, csodálkozó csillogással a szemében, mintha egy gyerek lenne, aki épp megkapta azt a játékot, amire már nagyon régen várt és most nem hitt a szemének. Kibito Kai nevetett.

– Majd később visszajövünk. Jól jegyezd meg a helyet.

Vegetto bólintott, mélyre temette a helyet az emlékezetében, majd mindketten eltűntek. A csillagharcos az Istenek birodalmában nyitotta ki a szemét. Kibito Kai-hoz fordult:

– Szóval, most már hazamehetek?

– Igen. – adta meg az engedélyt a mester egy mosoly kíséretében. – Egyeztesd le, amit kell a családoddal, majd gyere vissza és mondd el, hogyan szeretnéd használni a bolygódat. Ha visszatérsz, kitaláljuk a továbbiakat az alapján...

– Rendben!

Vegetto a homlokára helyezte mutatóujját és a Kapszula cég előterére koncentrált. Még egyszer rámosolygott mesterére, majd eltűnt. Mikor magára maradt, Kibito Kai kiengedett egy mély sóhajt. A semmiből előbukkanva, az öreg sétált felé és megkérdezte:

– Szóval? Hogy ment?

– Nagyon jól... Egyébként, valami fontosat kell önnek mondanom...

Az idős isten összeráncolta szemöldökét, komoly tekintetre váltva. Motyogott:

– Azt hiszem tudom miről van szó. De kérlek, hallgatlak.

Kibito Kai leült és intett felmenőjének, hogy tegyen ugyanígy, majd megosztotta amit megtudott, az öreg bólogatott, amíg az új dolgokat hallgatta...

Bulma, a kanapéján ábrándozott Vegetto-ról és a jövőről. Vajon mivé fog válni? Mi lesz vele? És Trunks-szal, Chi-chi-vel, Gohan-nal és Goten-nel? Mi lesz velük? Tudva, hogy erre csak az idő adhat választ, befordult. Ekkor valami vonzás félét érzékelt. Extrém kimerültségében felnézett megnézni, hogy honnan jöhet az érzés, majd szemei megakadtak Vegetto-n, két ujja a homlokán és mosoly az ajkain. Visszanézett rá. Bulma úgy megörült, hogy rögtön a karjaiba vetette magát.

– Máris kész vagy! Tudtam, hogy hamar megtanulod! Mi történt? Éhes vagy?

– Várj egy kicsit! – szakította félbe Vegetto. – Egyszerre csak egy kérdést. Igen, kész vagyok, és sok mondanivalóm van. Ja, és igen, nagyon éhes vagyok!

Bulma nevetett és rákacsintott:

– Akkor Bulma Séf megy és elkészíti neked a legjobb kajákat! És amíg én azokat csinálom, te elmondhatod, hogy mi történt veled az elmúlt négy napban!

Átmentek a konyhába és Vegetto beszámolt az edzéséről, amíg Bulma elkészített neki nem kevesebb, mint tizenöt tál ételt! Két óra alatt elkészültek és leülhettek enni. A csillagharcos úgy döntött, hogy a leglényegesebb dologról beszél vele először.

– Figyelj, Bulma. Van valami nagyon fontos, amit el kell mondanom. – mondta két nagy harapás csirke között.

– Miről van szó? – kérdezte, habár már volt némi fogalma arról, hogy mi fog következni.

– A szerelemről. Most már éltem pár hónapot és sikerült felmérnem a helyzetemet: mit szeretnék, hová tartok, hogyan vélekedek a dolgokról és… arról is, hogy kit szeretek.

– És most? – feszegette tovább a témát, mert kíváncsi volt a folytatásra.

– Már mondtam, hogy az a múltkori csók nem volt véletlen. Azért volt, mert akartam. És most veled akarok élni és szeretnék veled olyan kapcsolatban élni, amiről mindenki tud. Biztosíthatlak, hogy nem Vegita irántad érzett szeretete vonz hozzád, hanem az én szeretetem.

Miután ezt hallotta, Bulma úgy érezte, átjárja a boldogság. Ő is jobban szerette már Vegetto-t, mint a benne lévő Vegita-t. Szerette a szokásait, a kifejezéseit, a gesztusait és a külsejét. Ebben biztos volt. Már búcsút mondott a férjének. Megfogta a kezét, szemei megteltek könnyekkel, bár közben fültől fülig mosolygott, így szólt:

– Én is ugyanígy érzek! Mármint... Tudom, hogy elég sablonos, de tudom mit érzel, mert én is azt érzem! Én is azt szeretném, ha itt élnél...

– De... Nem fog zavarni, ha kétnaponta lelépek? És mi lesz a „Chi-chi férje” státuszommal?

– Már megbékéltem velük. – válaszolt Bulma. – Az igazat megvallva, ez semmiség. Minden másnap itt leszel, így is jó!

Vegetto rámosolygott, tudván, hogy Vegita nem volt otthon olyan sűrűn. Eldöntötték, hogy mindenkivel egyszerre közlik a hírt; így nem kell majd újra és újra elmagyaráznia és nem kell a meglepett hívásokat hallgatnia. Ezért még aznap este összehívták a teljes bandát. Egy órával később az egész Z csapat jelen volt. Bulma kérte őket, hogy üljenek le a nappaliban, ahogy általában, mikor híreket kellett közölnie velük, majd Vegetto mellé ült, mikor az beszélni kezdett.

– Hát, a helyzet az, hogy úgy döntöttem, Bulmával fogok élni. Ő az, akit szeretek.

Mindenki mosolygott, de nem lepődtek meg.

– Hát, végül is várható volt! – jelentette ki Chi-chi miközben egy „Sajnálom” üzenetű mosolyt vetett Krilin-re, aki válaszul megvonta a vállát.

– És nincs vele problémád? – kérdezte aggodalmaskodón Bulma.

– Persze. Én nem vagyok szerelmes Vegetto-ba, túlságosan olyan, mint a férjed! – viccelődött.

Bulma felsóhajtott. Félt, hogy valami krízis alakul ki, mint amikor Chi-chi fülébe jutott a csók híre, de láthatóan Chi-chi is dűlőre jutott az érzéseivel kapcsolatban. Bulma kis nyársakat sütött mindenkinek, amire mindenki rögtön rávetette magát, mielőtt az örökké éhes csillagharcos mindet eltüntette volna. Az este csendes volt és jó hangulatban telt. A végén Vegetto összegyűjtötte a vendégeket és jóval komorabban, mesélni kezdett nekik az új bolygójáról.

– Ezután, meg kell szerveznünk a dolgokat az új bolygóval kapcsolatban, ahol a babokat fogom termeszteni.

Kis szünetet tartott, hogy biztos legyen, mindenki figyel, majd folytatta.

– Segítségre lesz szükségem a kezdetekhez. Chi-chi, segíthetnél behatárolni a földeket, srácok, ti segíthetnétek nekem a vetésben...

– Ne aggódj, Vegetto! – mondta Chi-chi egy mosollyal. – Tudod mit? Mindannyian elkísérünk arra a bolygóra és maradunk, amíg szükséges. Ha már ott vagyunk, elültetjük az első magvakat, majd meglátjuk, hogy később találsz-e embereket, akik segítenek...

– Gondoskodhatnék a fizetségükről! – ajánlkozott Bulma.

– Egyébként, ne aggódj miatta. – mondta Chi-chi ismét. – Olyan sokat tettél már értünk, ez a legkevesebb, amit megtehetünk.

Mindenki bólintott és azt mondta minden rendben lesz. Vegetto visszamosolygott rájuk, megkönnyebbülve érezte magát. Mielőtt távoztak, 18 rákacsintott Vegetto-ra és ő egy kuncogással és szalutálással válaszolt.

Eggyel kevesebb tehet nyomta a vállát, úgy érezte, nagy lépést tett előre.

Mikor eljött a lefekvés ideje, Vegetto szégyellősre vette a figurát. Bulma rákérdezett:

– Min jár az eszed?

– Hát... Azt hiszem elszoktam már a dologtól...

– Ne csináld már! Nem harapok. – nevetett, miközben a mellette lévő üres helyre tette kezét. Bulma a férfi csípőjére tette kezét és elkezdte kényeztetni. Valami miatt a csillagharcos elég feszültnek érezte magát. Bulma újra megkérdezte:

– Mi a baj?

– Nem tudom. Én... – motyogta Vegetto.

A földi lány nevetett szórakozásában, amint keze lefelé vándorolt Vegetto hasán. Kicsit megfeszült. A nyakába lihegett és érezte ahogy megrezeg. Most, hogy egy párt alkotnak, nem lehet belőle baj, ha… Megcsókolta a nyakát, mire Vegetto elengedett egy enyhe sóhajt. Ekkor úgy döntött megcsókolja a fülét is, amitől a sóhaj mélyebb és hangosabb lett. A lány mosolygott elégedettségében. Úgy tűnik, a bája nem hagyta hidegen a férfit. Fölé került és mosolya égető volt. Úgy tűnt, a férfi sem talált semmi kivetnivalót a dologban. Kezeit a nő csípőjére tette és úgy emelte fel, mintha egy pillangó lenne, miközben az a mellkasát csókolta. Egy hosszú és tartalmas estének néztek elébe...

Mikor a csillagharcos kinyitotta egyik szemét, rögtön be is hunyta, mert elvakította a fény. Bulma-nak egy széles ablak díszítette szobáját, ami a nagy erkélyhez vezetett; így semmi sem gátolta a fény útját a szobába. Vegetto az arcára tette a kezét és mosolygott, ahogy felrémlettek az előző este eseményei. Bulma még mindig aludt, fejét a mellkasára hajtva. Gyengédségből megsimogatta szerelme arcát és gyengéden megcsókolta a homlokát. Ez az enyhe érintés felébresztette őt. Nyújtózkodott és ásított, majd felemelte fejét, hogy megcsókolhassa Vegetto-t. Ez utóbbi felkelt és szólt:

– Mennem kell, hogy találkozzak Kibito-val...

Vegetto kinyitotta szemét és két ujját a homlokához emelte. Máris az istenek birodalmában találta magát. A hely épp üres volt, de érezte, hogy Kibito Kai energiája közelít hozzá, amint észlelte, hogy vendége érkezett. Pár másodperccel később már előtte állt, mosolyogva, mint mindig.

– Szóval, gondolkodtál rajta, hogy mit fogsz csinálni a bolygóddal?

– Igen. – válaszolt Vegetto enyhén mosolyogva. – A családommal elmegyünk oda egy időre, hogy gondoskodjunk a palántákról, ilyen-olyan dolgok telepítéséről...

– Mikor tervezitek az indulást?

– Amilyen hamar csak lehet. Minél hamarabb kész vagyunk, annál kevesebbet kell éheznem...

– Értem. Akkor rendben. Elsajátítottad a technikámat, ezért úgy tehetsz a bolygóddal, ahogy szeretnél.

Vegetto hálás volt az istennek. Vállára tette a kezét és őszinte mosollyal nyitotta szóra száját:

– Sosem leszek képes kellően meghálálni, amit értem tettél.

– Igazán semmiség. – válaszolt Kibito Kai. – Tudod, Buu legyőzése után, ez a legkevesebb, amit megtehettem érted.

Vegetto még egyszer megköszönte neki, mielőtt eltűnt. Ekkor jött elő az idősebb isten, hogy beszéljenek:

– Nem tűnik gonosznak.

– Tudom, de... – motyogta Kibito Kai, aki már nem mosolygott.

– Megértem. Az ereje, ugye?

Kibito bólintott, keze ökölbe szorult.

Bulma üldögélve várta szeretőjét. Tudta, hogy nem lesz távol sokáig, de aggódott, hogy mi minden történhet ezalatt. Felpattant és járkálni kezdett, aggódva, mikor megjelent előtte. Érdeklődően nézett rá, ő pedig egy bólintással felelt. Tudta, hogy ez mit jelent. Indulhatnak...

Trunks mindig egy nyugodt és okos fiú volt. Abban a korban, amikor a legtöbb gyerek össze-vissza rohangál és összetöri a játékát, ami nem működik, ő csak üldögélt és kielemezte a problémát a gyermeki agyában. Ő volt az, aki segített Goten-nek kirakni az első 15 darabos kirakós játékát, ő találta meg anyja elveszett kulcsait, ő volt a legfiatalabb, aki megtanult repülni, az ő ötlete volt az álruha viselése a harcművészeti tornán, és ő volt az első, aki megtanulta a fúzióhoz szükséges mozdulatokat. Röviden, Trunks egy tehetséges fiú volt. Így teljes mértékben tudatosan hallgatózott a szülei beszélgetésénél azért, hogy némi információhoz jusson. Természetesen Goten-t is mindenről tájékoztatta. Innen tudtak a gyerekek az indulás napjáról jóval a többiek előtt. Mikor Vegetto visszatárt, ők voltak az elsők akik tudták, hogy eljött az indulás ideje. Goten nagyon élvezte a helyzetet a kanapé mögött, akárcsak Trunks. Az első dolog, amit Vegetto mondott, mikor visszatért az volt:

– Végeztetek a hallgatózással? Ti ketten.

A két fiatal fiú úgy meglepődött, hogy átbillentek a kanapéval. Vegetto rákérdezett:

– Nem gondoltátok, hogy megérzem az energiátokat, bármennyire is elnyomjátok, ugye?

– Hát... – remegett Trunks.

– Szóval, mikor indulunk? – kérdezte Goten, boldogan.

– Amint mindenki ideér. Számíthatok rátok, hogy értük menjetek, vagy fel kell hívnom őket?

– Számíthatsz ránk! – mondta a két fiú egyszerre, amint kirohantak.

Vegetto mélyet sóhajtott.

– Nyertünk két nyugodt órát...

Odakint, a két fiú teljes sebességen szelte a felhőket.

– Hey, Goten! Te szólj a családodnak, én megyek Krilinért!

– Rendben! Viszlát később, Trunks!

És azzal a két fiú útja külön vált.

Goten érezte a szelet az arcán és élvezte azt. Szíve örömmel és izgatottsággal vert, méghozzá annyira, hogy inkább átváltozott, hogy gyorsabban mehessen. Mikor több táj felett elrepült, a házuk előtt landolt. Chi-chi kiment elé.

– Oh, drágám. Milyen volt a hétvége Trunks-szal?

– Anyu, apa visszajött. Indulunk!

– Rendben, adj időt, hogy felkészüljek. Ja, és Goten...

– Igen, anya?”

– Változtasd vissza a hajad feketére. Ettől a szőke hajtól úgy nézel ki, mint valami punk.

Goten haja ellágyult, ahogy kezével a tarkóját vakargatta, szélesen mosolyogva, majd szólt:

– Oh, igen. Bocsi.

Ami Trunksot illeti, ő puskagolyóként szelte az eget. Egy időre csatlakozott egy seregnyi madárhoz, akik az óceán felett repültek, amikor észrevette Roshi mester szigetét. Landolás után kiabálni kezdett:

– Krilin! Roshi Mester! C18!

A három személy kilépett, C18, aki Marron-t tartotta a karjaiban, üdvözölte:

– Trunks, mi szél hozott erre?

– Indulunk! Apa visszatért az istenek birodalmából és minden készen áll!

– Nagyszerű! – jelentette ki Krilin szélesen mosolyogva.

– Viszont én inkább itthon maradok. – mondta szomorúan Roshi.

– Miért? – kérdezte meglepetten Krilin.

– Ha én is elmegyek, ki fogja gondját viselni a teknőcnek?

– De ő is velünk tarthat. – mondta a tanítvány.

Roshi mester megrázta a fejét.

– Tényleg nem mehetek veletek... Kivéve, ha C18 nagyon szeretné, hogy jöjjek? – mondta az öreg perverz, vörösödő arccal és vérző orral.

A kiborg jó erősen behúzott egyet az öregnek, majd azt mondta:

– Még álmaidban sem, vén bolond!

Roshi mester, annak ellenére, hogy arccal belefúródott a homokba, csalódottan sóhajtott.

– Ebben az esetben, menjetek... Tudom mit gondoltok most rólam...

A többiek elrepültek, miután egy utolsó pillantást vetettek a teknős szigetre. Mikor már csak egy kis pontnak tűntek az égen, a teknős remete felpattant, berohant a házba és bekapcsolta új számítógépét.

– Hahaha... Végre egy jó ideig csak az enyém a ház, ami azt jelenti...

Kuncogva bejelentkezett kedvenc weboldalára, a társkeresőre. Elkezdte kitölteni az adatait:

Energikus férfi keresi nagymellű, fiatal szeretőjét, akivel megoszthatná tengerparti házát. Ha lehet, ne legyen túl erőszakos és szeresse a teknőcöket.

Roshi-ból kitört a nevetés, majd még hangosabb lett, mikor megnyitotta a postaládáját.

Ez idő tájt, Trunks, Krilin, C18 és Marron a tenger felett szálltak...

– Gondolod, Roshi mester rendben lesz úgy, hogy nem vagyunk vele? – kérdezte Krilin, mert sajnálta az öreget.

– Viccelsz? Az öreg mindig feltalálja magát. – válaszolt C18, aki (mint mindig) most is kíméletlen volt az öreg mesterrel kapcsolatban.

Fél órával később a Kapszula cég előtt landoltak. Trunks-nak feltűnt, hogy Goten már visszatért, de valaki még hiányzott…

– Hol van Gohan? – kérdezte.

– Nem tudom. – válaszolta kisöccse – persze nem vér szerint, inkább lelkileg voltak testvérek. – Mikor elmentem, hogy felkapjam anyát, nem volt ott.

– Ha jól tudom, Videl-lel terveztek valamit mára. – mondta Chi-chi.

– És nem zavar, hogy a drága fiad egy lánnyal lóg? – kérdezte Krilin incselkedve az asszonnyal.

Mindenki tudta, hogy az egyetlen ok, amiért Chi-chi befogadta Videl-t a családba az volt, hogy a szülei gazdagok. Nem úgy tűnt, hogy Chi-chi hallotta az epés megjegyzést, és szólt Vegetto-nak:

– Neked kéne megkeresned őket.

A csillagharcos bólintott, majd a szokásos mozdulatot tette meg, ami a fiához repíti. Megérezte Gohan energiáját, majd távozott.

Videl hálószobájában a hangulat eléggé felfokozott volt. Gohan a barátnője mellett ült és vadul csókolóztak. Videl megragadta a kezét és a melleire tette. Gohan itt megtorpant, vágyakozva, de ugyanakkor szégyellősen.

– Azt szeretnéd... Hogy mi... Most?

Videl megharapta az ajkát és bólintott.

– Igen, szeretném! Szeretlek, Gohan.

Felbátorodva, a félig csillagharcos elkezdte levenni barátnője pólóját, mikor pont a háta mögött megérezte valaki jelenlétét. Gyorsan felpattant, amit megállapította, hogy ez az apja energiája. Ez utóbbi meredten bámult rá, teljesen megzavarodva. Gohan motyogni kezdett:

– A... Apa? Mégis mi a francot keresel te itt?

– Sajnálom. Bocsi, nem gondoltam volna, hogy pont akkor kaplak rajta, amikor... Még jó, hogy nem 10 perccel később érkeztem, mi?

Videl gyorsan visszaigazította pólóját, szégyenében teljesen elvörösödött az arca.

– Most indulunk az új bolygómra, jöttök?

– Öh... Ja. – mondta Gohan.

– Csak adj egy kis időt, hogy berakjak pár ruhát. – kérte Videl, majd előkapott egy táskát.

A két férfi kisétált a szobából, kínosan ügyelve arra, hogy tekintetük ne találkozzon össze. Vegetto törte meg a hallgatás jegét.

– Sajnálom, hogy így félbeszakítottalak titeket...

– Nem baj... – mondta Gohan, zavartan.

– Dehogynem... Pláne, ha azt vesszük, hogy ez lett volna neked az első.

Gohan ekkor átment „nagyon zavarban” üzemmódból „extrém módon zavarban” módba. Olyan vörös volt, mint egy cékla, és hirtelen nagyon érdekelni kezdte őt a saját cipője. Bámulta is egészen addig, amíg Videl el nem készült.

– Rendben, minden kész! Mehetünk?

A szerelmesek a csillagharcosra tették a kezüket, aki a Kapszula cég elé teleportált velük. Végre mindenki egy helyen volt. Vegetto elment, hogy összeszedje a varázsbabokat, amiket Korin adott neki.

– Egyébként, még mindig nem adtál nevet a bolygódnak.

– Oh, milyen igazad van. – ismerte el Vegetto. – De semmi jó nem jut eszembe...

– Senzu babokat fogsz ott termeszteni, szóval simán hívhatnád Senzu-nak. – javasolta Krilin.

– Abban semmi eredeti nem lenne. – sóhajtott Bulma. – Arról kéne elnevezned, amit számodra jelent, az úgy sokkal költőibb.

Vegetto a földet bámulta, közben Krilin pedig Bulmát. Majd a csillagharcos felnézett, szemében csillogott a válasz.

– Az a bolygó az utolsó esélyem a túlélésre, mert nélküle éhhalálra lennék ítélve. Azt mondom, hívjuk Utolsó Esélynek...

– Jól hangzik. – mondta mosolyogva Chi-chi.

– Borzasztóan drámai hatást kelt, de rendben lesz. – tette hozzá Bulma.

– Akkor induljunk az Utolsó Esélyre! – kiáltotta Krilin, majd megragadta a mellette állók kezét.

Bulma Vegetto vállára helyezte kezét, aki mosolygott, mielőtt ujjait a homlokára tette. Látta a zöld teret, a kék eget, a hatalmas fákat, a gyönyörű helyet, aminek a színei a tavaszt juttatták eszébe...

Ezután eltűnt.