ELSŐ RÉSZ: EGY NAGYON KÜLÖNÖS VERSENY!

1. Fejezet

Fordította: Lowtoneg; Lektorálta: Acclamator

A Földön egy nagyszerű nap mutatkozott már reggelórában, napsütéssel és felhőtlen kék éggel. Egy egyszerű városi házban két szülő ízletes reggelit készített. Amikor elkészült, Son Gohan hívta a lányát.

– Pan! Kész a reggeli.

– De legalább fent van? – kérdezte Videl, Gohan felesége, elhelyezve egy utolsó gabonapehely dobozt az asztalon.

Gohan-nak nem volt ideje válaszolni, hiszen épp akkor rohant le valaki a második emeletről. Nagy mosoly derült Gohan arcára, és egyszeri mozdulattal megigazította szemüvegét.

– Nem kétséges, ébren van. – gondolta Gohan.

A lány, aki tizennégy éves volt, kimonót viselt és egy vörös pálcát hordott a hátán, már nyitotta is az ajtót, hogy kilépjen rajta.

– Anya! Apa! El kell mennem.

– Hé! Hova öltöztél így ki? – kérdezte az anyja.

– Nagyapa ígérte meg nekem, hogy ma Uub-val együtt edzünk. Ezt nem akarom kihagyni!

– Még azt sem tudod, hol vannak. – szólalt meg Gohan, mikor épp inni készült.

Abban a pillanatban majdnem kiöntötte a narancslevet, mikor is egy hatalmas energiát érzett felvillanni. Túl messziről jött, hogy be lehessen azonosítani pontosan forrását, de Gohan mégis csak rájött az eredetére. Ha viszont ő képes volt kideríteni ezt, akkor Pan is képes rá. Pan egy kissé gúnyosan bólintott apjára, épp azelőtt hogy becsapta volna az ajtót (egy kicsit túl erősen is).

– Elmentem! – kiáltotta a fiatal csillagharcos.

– De... A gyerek tényleg azt teszi, amit akar... – sóhajtott az anyja.

Gohan szórakozottan sóhajtott fel. Végül is kintről követte lánya energiáját... Óvatosan követte körülbelül tíz percen át.

– Ne aggódj, Videl. – nyugtatgatta őt Gohan. – Apával lesz, nem kockáztat semmit. Vagy legalább is nem sokat...

– De ma középiskolába kellene mennie! – érvelt Videl, mégis csak zaklatottan.

– Ne bánkódj, az órákat támogatják, felfog zárkózni. Engedd meg, hogy emlékeztesselek arra, – szólt Gohan felemelkedve – hogy én is kihagytam néhány tanévet, mikor még nála is fiatalabb voltam.

Videl sóhajtott az ablakon kifelé bámulva. Pan egy sárga felhőn utazott, amely gyorsan eltűnt a levegőben.

– Én mégis azt gondolom, túl sokat szórakozik…

– Videl, noha elveszít órákat, neki egy egész év előnye van. Nincs itt gond. Az igazság az, hogy még nálam is tehetségesebb.

– Békeidő van... – válaszolt Videl – Az órái, a tanulás kellene legyen az elsődleges számára, miközben szabadidőben gyakorolhat harcművészeteket is!

– Várj csak. – mondta Gohan mosollyal az arcán. – Édesanyámra emlékeztetsz.

– Én csak azt akarom, hogy rendes állása legyen később az életben. A harc másodlagosnak kellene lennie számára...”

Gohan felállott és közelebb lépett feleségéhez, annak vállára helyezte a kezét.

– Ez így van, ahogy van, Videl. Semmit sem tehetünk ellene... A nagyapját utánozta mindig is, amióta csak járni tud. Emellett túl sokat aggódsz. Rendben lesz a lány.

– De biztosan…

– Ha ettől jobban érzed magad, apa ma este átjön.

Videl arca kivirult. – Ez egy remek ötlet!

Gohan az órára pillantott, és eszébe jutott, hogy el fog késni! Ilyesmi még soha sem fordul elő ezelőtt.

– Indulj, drágám. – mondta férjének Videl. – El fogsz késni.

Egy eldugott hegyes vidéken, messze bármiféle lakosságtól, hangos visszhangok terjengtek szabályos időközönként. Rengéshullámok, melyeknek ereje a földet is megrázkódtatta, a mérföldekkel távolabb élő emberek számára is érezhetőek voltak. Néha-néha csatakiáltásokat is lehetett hallani. Ilyen csatakiáltások alkalmával a harcosok hozzáférhettek teljes erejükhöz.

A hegyi ricsajról kiderül, hogy két kivételes harcos csodálatos csatája keltette azt. A csata, amely egy puszta bemelegítés volt csupán, egy átlagember számára elképzelhetetlen volt. A két harcos által kiadott erőmennyiség nem kevesebb, mint egymillió emberével ért fel.

A pár perces edzés után a két barát, a mester és a tanítvány egy kis szünetet tartott, és beszélgetni kezdett.

– Egy csöpp verejték sincs rajtam, mester. – mondta Uub, a fiatalabbik kettejük közül, aki a barna bőrű volt, egy húszéves vörös-narancssárga harcművész gít viselő fiú. – Még a levegőből sem fogytam ki...

– Ez az időközi edzés lényege. – felelte Goku, az ő mestere, vakarva egyik ujjával a fejét, kissé zavarban. – Az edzési módszer, amit javasoltál, az egész bolygót veszélynek teheti ki.

Uub, leülvén egy közeli kőre, feleszmélt a tájra, ahol ő és mestere csatázott.

– Igen, a föld máris jelentős károkat szenvedett a mérkőzésünk nyomán, igaz-e? – csodálkozott Uub a körülvevő tájra tekintve.

– Ó, ne aggódj, nem a mi harcunk okozta ezt a pusztulást itt. Ah... Vagyis, talán egy picit... Ha ha – válaszolt Goku egy gyors visszaemlékezés után. – De ha jól emlékszem, ez volt az a helyszín, ahol én és Vegita első harcunkat vívtuk. – szólt tanítványához.

– Vegitá-val? Igazán!? – kiáltott fel Uub.

Az ifjú harcos, a hatalmas Majin Buu reinkarnációja, aki majdnem az egész világegyetemet elpusztította, behunyta szemét a tájba olvadva, megpróbálta elképzelni, milyen is lehetett az a hősi párharc, olyan harminc évvel ezelőtt.

Goku aztán hirtelen felugrott összecsapva tenyerét. – Nos akkor megvan az ihlet? Kezdjük tehát újra!

– Rendben! – felelt a fiatalember újbóli lelkesedéssel.

– Jó. Ez alkalommal arra számítok, hogy túlléped az eddigi szintedet! És mint általában, most is tartsd azt fenn.

Goku sajátos pozícióját vette fel. Enyhén széttárt lábakkal és ökölbe szorított kézzel előhozta az erejét nélkül, hogy szuper csillagharcossá kellett volna változnia. Fehéres kékes aura vette őt körül, haját meg a saját maga által gerjesztett szél fújdogálta.

Vele szembefordulva, Uub elkezdte előhozni az erejét, kiáltása hangosabb és tartósabb volt. Egy fehér aura kezdte körülölelni a fiút.

– Tovább, Uub! Feljebb! Lépd át önmagad!

Aztán egy energiahullám közbeszakította őt, amelyet Uub bocsájtott ki, aki egy kicsit nagyobb mennyiségű erőt árasztott ekkor. Goku meglepetten mosolygott.

– Remek, Uub. De ezzel tudod tartani a lépést?

A kékes-fehéren játszó aura Goku körül hirtelen arany árnyalatúvá vált hajával együtt, és a szeme zöldes-kékké váltott át. Az ereje nem nőtt meg túl drámaian, de ez azonban jelentősen az Uubé fölé helyezte, aki csak fele olyan erős volt akkor mint Goku. Mindazonáltal a mestere hasznos technikára tanította őt az ilyen helyzetek kezelésére, egy technikát, amelyet azonnal használni fog.

Uub izmai megdagadtak és egy morajlással egybekötve ordította, – Kaioken!

Az Uub körüli aura skarlátvörösbe lépett át Izmai nagyobb térfogatúvá váltak, ugyanúgy ahogy erei is felduzzadtak, hogy gyorsabb vérfolyást tegyenek lehetővé. Ereje megsokszorozódott, és végre meghaladta mesteréjét. Goku, aki nem inogott meg, még erősebben szorította össze öklét és még nagyobb erőt szabadított fel. Haja végül égnek állt, egyetlen egy tincset hagyva csupán homlokán. Az ő izmai is megnövekedtek méretben, és szórványos villámcsóvák cikáztak az auráján keresztül.

Itt az ideje a következő szintnek... – gondolta Uub magában.

Uub összpontosított és magasabb Kaioken szintekre sodródott. Háromszoros… Négyszeres... Ötszörös... – folytatta szintről szintre rohanás nélkül.

Ezúttal, ahogyan Goku akarta, Uub azt remélte, elérhet magasabb Kaioken erőszinteket, mint amelyekre már szert tett korábban. Négy hónapon keresztül keményen edzette a testét, hogy ellenállhasson magasabb erőszintek terhe alatt is.

Igen... Most akkor... Végre meg fogja lepni a mesterét! Csak még egy kicsi erőfeszítés és összpontosítás – Mi a pokol? – eszmélt fel hirtelen Uub, elveszítve a koncentrációt és az erőt.

– Nagyapa!

– Hé, hé! Ismerem ezt a hangot! – mondta Goku, aki ugyanúgy előhívta az erejét, feltekintve az égre ugyanabban a pillanatban, ahogy Uub tette.

Egy tizenegy éves lányt láttak mintegy száz méterrel a fejük fölött. A negyed részben csillagharcos ügyesen odanavigált hozzájuk.

– Nagyapa, – szólt Pan, érintve a földet kissé haragos tekintettel – azt ígérted, hogy nélkülem nem kezditek el!

– Bocsánat, Pan! De mi készen álltunk, te pedig nem voltál itt... Mondd csak, miért Kinto'un-nal jöttél?

Pan csípőre tette kezét, becsukta szemeit, és hátraengedte fejét, olyan testhelyzetet felvéve ezáltal, ami jelezte, hogy a válasz egyértelmű. – Ha már edzeni jöttem ide veletek, kettőtökkel, nem akartam energiát vesztegetni a repüléssel.

– Áh, természetesen.

– Gondolod, hogy képes lépest tartani velünk? – kérdezte Uub mosolyogva, közeledvén.

– Persze, hogy képes vagyok! Nem hiába viselem a Son család nevét! – ellensúlyozni próbált a fiatal lány azelőtt, hogy apjához fordulna. – Nagyapa, láttam, hogy Uub-nak tanítottad a Kaioken-t! Nekem mikor fogod megtanítani?

– De neked az nem szükséges, Pan. Uub-nak is csak azért tanítottam meg, mert ő nem képes szuper harcossá változni.”

– De én nem sem tudok! – mondta Pan majdnem nyafogva.

– Képes vagy rá. – válaszolta Goku. – Csak egy picivel több erőfeszítést kell beleadnod.

– De... Kaioken-t használva nem lenne szükségem...

– Jó, jó, – szólt Goku, elterelni próbálván a témát. – később meglátjuk. Egyelőre kisebb energianöveléssel próbálkozunk.

– De azzal már megvagyunk! – vágott közbe Uub.

– Nem kell az nekem! – támogatta Pan.

– Ne légy buta. – mondta Goku. – Komolyan fogunk edzeni, ne aggódj emiatt, de most inkább indítsunk egy kis szaladással.

– Rendben... – sóhajtott egyszerre Pan és Uub.

Már készen álltak, hogy kövessék Goku tanácsait, mikor az váratlanul felállt és kémlelni kezdte az eget. Valaminek a közeledését érezte feléjük. Nem telt sok időben, amíg kiderült, mit is fedezett fel Goku. A fura kicsi robot repül egyenesen irányukban.

– Mi lehet ez? – Kérdezte Uub.

–Úgy néz ki, mint Bulma egyik szerkezete. – jegyezte meg Goku kíváncsian.

A robot, amely úgy nézett ki mint egy rakéta meghajtású gömb kis lábakkal és egy szemmel, az összezavarodott földlakók előtt állott meg. A szerkezet fémes hangokat hallatott és úgy zúgott akár egy régi televízió. Az egyetlen szem egyszerre csak villogni kezdett, és egy hologram kép jelent meg Goku és a robot között egy nameki arcával.

– Mr. Piccolo? – kérdezte Uub, akit meglepett a kép.

– Nem, nem ő az. – mondta Goku hirtelen komolysággal.

– A Föld bolygó harcosai, – kezdte a nameki – titeket választottak, mert ti vagyok az univerzumotok legerősebbjei. Meghívunk benneteket a legnagyobb tornára, amit még elképzelni sem tudtatok ez idáig.

– Egy torna? – szólalt meg Pan, egyértelműen nagyon érdekelődve az ötlet iránt.

– Kíváncsi vagyok... – mondta Goku, mielőtt a nameki folytatta volna.

– Bízunk benne, hogy láthatunk titeket Kami palotájánál.

Mikor befejezte, a hologram elmosódott, mielőtt fölfedte volna Piccolo arcát.

– Nem könnyű elmagyarázni, – mondta Piccolo – de ez nem egy vicc. Tudtam, hogy téged érdekelni fog Goku, tehát megengedtem, hogy kapcsolatba lépjenek veled. Ott találkozunk.

A kép eltűnt, a robot pedig olyan gyorsan távozott, ahogyan érkezett.

– Ez az üzenet csupán nekünk hármunknak szólt? – érdekelődött Uub.

– Nem hinném. – válaszolta Goku két tanítványa felé fordulva. – Az univerzum legerősebb harcosairól beszélt. Biztosan értesíteni fogja Vegita-t és Gohant is.

– Ez ugye komoly, nem igaz? – kérdezte Uub.

– Majd kiderül. Nincs vesztegetni való időnk. Kapaszkodjatok belém, felvesszük odafelé Gohant és a Brief családot.

Uub Goku vállára helyezte a kezét, Pan pedig övéhez ragaszkodott. Goku két ujját a homlokához emelte, és Kí után kutatott a fia házában. Azonnal megérezte Videl Kíjét és egyből ott is termett azon a helyen Uubot és Pant is magával víve. Egyetlen egy percig tartott, amíg rájött, miért nem érezte fia Kíjét, aki majdnem ezerszer erősebb volt a feleségéjénél. Gohan távol volt...

– Dolgozni van, mint általában. – mondta Videl, miután Goku gyorsan elmagyarázta a helyzetet.

– Őt is fel kell vennünk, nagyapa!

– Várj! – szólt Videl. – Veletek akarok menni.

– Persze, tarts velünk! – mondta Goku. – Most már érzem Gohan energiáját, mozgásban van... Hűha, még edzés nélkül is, Gohan sebessége lenyűgöző. Eléggé meglepő.

– És Vegita? – kérdezte Pan.

Goku arca széles mosolyra derült. – Biztos vagyok benne, hogy érdekelni fogja a dolog. Goten-t és Trunks-ot is el kéne vinnünk. Mindketten otthon vannak.

Pan ragyogott az örömtől.

– Igen! Régóta nem láttam a nagymamát! Hé! Satan nagypapát is vinnünk kéne?

– Biztosan Buu is kapott üzenetet. De végül is majd meglátjuk. Nyugi!

Ekkor Videl-vel együtt Goku elteleportált mindenkit Chichi-hez. Ott rátaláltak Goten-re és Trunks-ra, aki unaloműzés miatt volt a Kapszula vállalaton kívül. Goku elmagyarázta két ifjú harcosnak azt a keveset, amit tudott a helyzettől.

Goku azt mondta, hogy mindenki, Chichi-vel együtt, aki ragaszkodott hozzá, hogy elkísérje őket, fogódzkodjon belé. Egy gyors villanással mindenkit átvitt Dende palotájához.

Semmiről sem tudva semmit, egy kicsiny gömb alakú robot jelent meg Goku házánál pár perccel később, hogy üzenetet küldjön Goten-nek és Trunks-nak. A robot valószínűleg üres kézzel tért haza...