DB Multiverse

11. Fejezet: Kitartás!!!

Mindenkinek volt egy saját térképe, aminek egy része pirosra volt satírozva; a föld ezen részét kellett felszántaniuk. Krilin és Vegetto mosolygott.

– Erről a régi szép idők emlékei jutnak eszembe! – mondta Krilin.

– Igen, nekem is... – motyogott Vegetto.

– Puszta kézzel kellene csinálnunk? – kérdezte szemöldökét ráncolva Trunks.

– Úgy gyorsabban végzünk. – válaszolt Vegetto, miközben bemelegített. – Emellett, így legalább edződsz is.

– Gyerünk, ne beszéljetek róla, hanem csináljátok. Akkor tényleg gyorsabban végeztek majd! – morgott rájuk Bulma.

A férfiak bólintottak és elrepültek.

Mikor Vegetto megérkezett a neki kiosztott területre, belemélyesztette a kezét a talajba. Egyfajta nosztalgikus érzés lett úrrá rajta. Kisebb kezeket látott, egy gyerek kezeit, aki erőlködve túrja a földet. Behunyta a szemeit pár másodpercre, majd kinyitotta őket, ekkor viszont már a saját kezeit látta. Érezte, hogy egy könnycsepp jelent meg a szeme sarkában, de mégsem törölte le. Mérgesen nekilátott dolgozni, a gondolatai elkalandoztak…

Tőle távol, Krilin olyan gyorsan dolgozott, ahogy csak tudott. Fél óra után kivett egy kis pihenőt. Nagyjából 30 négyzetkilométer földet feltúrt, ezért már csak kijár egy kis pihenés, nem? Mélyeket sóhajtott és hanyatt vágódott a földön, szemeit a kék égen legeltetve. Időnként előtörtek a Goku-val közös emlékei. Nem számít, mennyire bírja Vegetto-t, az mégsem ugyanaz... Másrészt viszont nem okolhatott senkit semmiért… Hiszen nem volt már senki, akit okolhatna… Amúgy meg, még alig pár hónapja, hogy távozott. Az idő majd begyógyítja a sebeket. Krilin behunyta szemeit, amik megteltek könnyel, miközben elhunyt barátjára emlékezett, aki olyan volt számára, mint egy testvér... Egy idő után megtörölte szemeit, felpattant és kinyújtózott. Az a föld nem fogja felszántani saját magát!

Gohan gyorsabban dolgozott, mint addig valaha, és 10 másodpercre sem tartott szünetet. Mihamarabb végezni akart, hogy visszatérhessen Videl-hez a táborhelyre. A lányok úgy döntöttek, hogy a föld megművelése a férfiak dolga. Nem sikerült meggyőznie őket az ellenkezőjéről. Na mindegy... Számításai szerint, ha nem lassít, nagyjából két és fél óra alatt végez a részével. Felvirulva ettől a gondolattól, Gohan még gyorsabban dolgozott.

Goten és Trunks közösen dolgoztak egy földrészen. Egymásnak vállt vetve dolgoztak, ahogy lassacskán haladtak a munkával. Néha pár perc hosszúságú szüneteket tartottak, de hamar folytatták a munkát, nehogy túl későn térjenek haza. Dél körül Vegetto is beszállt, hogy segítsen nekik. És íme, így telt el ez a nap. A következő napon elültették a babokat, aztán trágyáztak és locsoltak. Egy hónapig gondozták a palántákat. Tudták, hogy pár hónapba beletelik majd, míg élvezhetik a munkájuk gyümölcsét, de látva, ahogy a krónikus éhségtől Vegetto állapota folyamatosan romlott, még keményebben dolgoztak. Korin adott nekik két varázsbabot, de Vegetto nem volt hajlandó megenni őket, mondván, hogy a nehezebb időkre tartogatja őket. És ebben igaza volt.

Ekkor még mindig hátra volt 11 hónap az aratásig. Büszkeségből Vegetto úgy döntött, két hónapig vár, mielőtt megeszi az első babot. A napok békésen teltek a kis világban. Vegetto három hónapig bírta a koplalást, mielőtt megette az első senzu-t. Maradt tehát nyolc hónap. Ha öt hónapig kibírja a következő senzu elfogyasztása nélkül, akkor minden rendben lesz. Muszáj hát várnia… Persze napról napra éhesebb és gyengébb volt. Tovább tartott számára a munka, egyre könnyebben elfáradt és töménytelen mennyiségű ételt fogyasztott el, az éhsége viszont így is megmaradt. A barátai kezdtek komolyan aggódni érte. Esténként Bulma kérte, hogy ne aggódjon, csak pihenjen, reggelente pedig a gyerekei aggodalmaskodását hallgathatta. De büszkeségből tagadta, hogy fáradt lenne. Néha még dühös is volt, de a dühkitörései sosem tartottak sokáig. Három hónappal az első aratás előtt, Vegetto – első alkalommal - elájult. Miközben egy új mezőt ásott, egyszerűen összeesett. Az energiája hirtelen eltűnését észlelve, Gohan odasietett a segítségére. Eszméletlenül talált rá. Leszállt, vállánál megragadta a csillagharcost és megrázta.

– Apa! Apa! Válaszolj! Muszáj válaszolnod!

Vegetto kinyitotta a szemeit, pár másodpercig némán bámult, majd megpróbálta megemelni a karját. Sikertelenül. Gohan a hátára kapta és minden ismert Istenhez imádkozott Vegetto felépüléséért. Mikor Bulma észrevette, hogy Gohan Vegetto-val a hátán közelít, odasietett hozzájuk, láthatóan bepánikolva. Gohan finoman letette apját a földre és levegőért kapkodott.

– Gohan! Mi történt apáddal?

A fiú nem siette el a válaszadást, épp mélyen elmerült a gondolataiban. Felnézett és elmondta:

– Éreztem, hogy az energiája egyszer csak eltűnt. Odasiettem megnézni, mi történt és így találtam rá, a földön fekve...

Bulma a szája elé kapta a kezét, hogy nehogy elsikoltsa magát a félelemtől. Épp ekkor, Chi-chi kirontott a házból.

– Mi történt? Láttalak az ablakból!

– Vegetto elájult. – válaszolt Bulma.

– Akkor ne hagyjuk őt itt! – mondta Chi-chi. – Hozd be őt és tedd ágyba.

Gohan követte az utasítást. Chi-chi vizet melegített és egy sereg megetetésére elegendő ételt készített elő, miközben Bulma vigyázott Vegetto-ra. Utóbbinak láza volt és motyogott álmában.

– Meg fogsz gyógyulni... – mondogatta Bulma újra és újra.

– Bul... ma... a sárkánygömbök... – mormogta Vegetto.

Bulma-nak eszébe jutott néhány esemény tini korából, amiket Goku-val együtt élt át. De nem sokára Vegetto egy másik élet eseményeiről beszélt. Az emlékek összekeveredtek a fejében. Kezdett megzavarodni, kinyitotta a szemét és össze-vissza beszélt, pl. „Bulma, szólj a nyuszinak, hogy menjen innen”, majd egy órára elájult. Mindenki aggódott és ezért még keményebben dolgoztak. Mikor Vegetto rövid időre magához tért, Bulma – remélve, hogy ettől jobban lesz – segített neki enni, de az étkezés egyre nehezebben ment neki. Szembesülve a reménytelenséggel, Bulma-ból előtört a sírás. Chi-chi meghallotta és sietett megnyugtatni őt.

– A sírás nem old meg semmit. Inkább próbálj valami hasznosat csinálni.

– Tudom, de... Még hátra van 3 hóna, mire arathatunk és... Attól félek, nem húzza addig.

– Dehogynem. – mondta Chi-chi. Annyira magabiztosnak hatott, hogy Bulma nem tehetett mást, bólintott.

Pár nap alatt Vegetto összeszedte az erejét és felkelt. Miután kapott néhány kemény fejmosást és halálos fenyegetést azt illetően, mit fognak csinálni vele, ha esetleg visszatérne a munkához, a csillagharcos a pihenés mellett döntött. Az idejét evéssel és alvással töltötte, amit persze mindennél jobban utált. Egy heti száműzetés után megengedték, hogy visszamenjen dolgozni. Egy hónappal az aratás előtt összehívott mindenkit.

– Figyeljetek, egy hónap van hátra. Arról szeretnék beszélni, hogy mit fogunk csinálni utána.

– Mire gondolsz? – kérdezte Krilin.

– Nem fogunk örökké itt dekkolni! Biztosítanunk kell, hogy elég babunk van és nem fogok oda-vissza utazgatni a Földre, mert eléggé fárasztó! A gyerekek sem járnak iskolába, pedig szükségük van az oktatásra. Ezért találnunk kell rá valami módot, hogy...

– Tudnék csinálni néhány gépet, amik folytatnák a munkánkat... – ajánlotta Bulma.

– Szívesebben bíznám emberekre.

– Kitől kérnéd, hogy jöjjön ide? A földiek nem balekok...

– Mi lenne, ha inkább idegeneket kérnénk meg? – kérdezte Krilin.

– Hogy? És ami még fontosabb, kiket? – kérdezett vissza Gohan.

– Ne felejtsük el, hogy az egész univerzum megmenekült, amikor elpusztította Buu-t! – mondta Bulma. – Az egész galaxis tartozik ezért eggyel Vegetto-nak. Üzenhetnénk nekik Kaio-n keresztül. – mormogta a tudós.

– Nagyszerű ötlet! – jegyezte meg Vegetto. – Máris nekilátok!

Vegetto a homlokát ráncolva koncentrált.

– Mester... Mester, hallasz engem?

– Tisztán és érthetően, Vegetto. – hangzott Kaio válasza.

– Át tudnál adni egy üzenetet néhány népnek, akikben megbízol, mint pl a namekok?

– Persze. Mit üzensz?

– Mondd el nekik, hogy a túlélésem az ő válaszukon múlik és szükségem van a segítségükre a varázsbabok termelésében.

– Rendben, várj egy kicsit!

Vegetto úgy érezte, hogy a várakozás örökké tart, mikor végre ismét meghallotta Kaio hangját.

– Meg is vagyok, van pár válaszom. Ahogy gondoltam, a namekok pozitívan válaszoltak, és a haitekuk is. Békés és nagy nemzet ők is, az univerzum ugyanabból a sarkából, ahol a Namek is van.

– Kicsivel többet vártam... Végtére is, mindenki életét megmentettem!

– Igen, de az univerzum nem tudja ezt... Mellesleg, ezt nem is mondhatjuk el mindenkinek!

Vegetto sóhajtott és megköszönte Kaionak, aki megszakította a kapcsolatot. A többiek követték a beszélgetést és megzavarodtak. Mit jelent ez a számukra?

Vegetto próbálta edzéssel elütni az időt. Már csak két hét volt hátra. Két rövid hét. Persze nem volt rá ok, hogy ilyen körülmények között eddzen, de ha nem erőlteti túl magát, akkor rendben lesz, nem? Bár ha lesz is, akkor is csinálja. Bulma tiltása és Chi-chi dorgálásai ellenére, némi mozgásra volt szüksége. Ettől érezte, hogy még mindig él. Sosem érezte jobban magát, mint mikor edzett. Épp rúgások egy sorozatán dolgozott, amikor Gohan pont előtte landolt.

– Nem kéne ezt csinálnod. – mondta. – Mit csinálunk, ha megint elájulsz?

– Inkább ájulok el, mint a semmit tevés. – válaszolt Vegetto. – Benned is a csillagharcosok vére folyik, tudhatnád, hogy ez a lazulgatás is meg tud ölni valakit. És te is edzel, amikor csak alkalmad van, akár Krilin-nel, akár a srácokkal.”

– Talán, de ez most az egészségedről szól! – kiabált rá hirtelen Gohan. – Ha bármi rossz történne veled, mégis mi a francot csinálnál?

– Azt mondanám, legalább azt próbáltam tenni, amit élvezek.

Gohan épp vissza akart vágni, de Vegetto megelőzte.

– Ok, abbahagyom, ha megteszel valamit értem.

– Mégis mit?

– Harcolni akarok ellened.

– Ezt most nem mondod komolyan! Teljesen más szinten vagy, mint én.

– Sosem voltam még komolyabb. Tudom milyen erő lappang benned. Csak tudni akarom a határait.

– Nagyon jól tudod, hogy sosem élveztem a harcot...

Vegetto-ból kitört a nevetés.

– Igen, és ismerve a szüleidet, ez valóban meglepő. De kérlek, tedd meg értem. Úgy érzem annyira berozsdásodtam, hogy még Dermesztő is le tudna nyomni.

– Túlzol... mondta Gohan mosolyogva.

Vegetto grimaszolt. Tudta, hogy Gohan erős; érezte a gyomrában. Bár egy kicsit jobban szeretne harcolni... Inkább lenne verekedős típus... Imádott erős ellenfelekkel harcolni! Erre most megtagadják tőle ezt az örömet! Összetette a kezeit és könyörgött:

– Légyszi... Cserébe megígérem, hogy nem fogok átváltozni.

Gohan gondolkodott egy picit. Nem volt értelme, ezt tudta jól. Mégis... Még ha csak egy nyugodt, békés és egyszerű életre is vágyott, felvette a harci alapállását. Apró mosollyal az arcán, behódolt:

– Ok, harcolok veled. De meg kell ígérned, hogy a gyengeség leghalványabb jelére abbahagyjuk és hazamegyünk.

Válaszul a csillagharcos rárontott a fiúra, ököllel előre. Gohan hárította az első jobb kezes ütéseket, de meglepte egy bal felütés, ami telibe találta őt. Három lábbal hátrébb lökte, majd a földre zuhant. Mikor feltápászkodott, észrevette, hogy a szája csúnyán felrepedt.

Nem szórakozik! Gondolta, ahogy letörölte a vért a kézfejével. Minden erőmre szükségem lesz a harchoz.

Vegetto vigyorogva rontott neki újra. Ezúttal Gohan-nak sikerült válaszolnia és állba rúgnia őt. Vegetto megszédült és megrázta a fejét. Gohan kihasználta a helyzetet, hogy mögé kerüljön és keményen lesújtson a fejére. Vegetto felugrott Gohan felé és egy kis energiagömböt engedett el, ami fia hasán robbant fel. Gohan felüvöltött a fájdalomtól, mikor a gömb betalált és egy kezét a sebre szorította, míg a másikkal egy rúgást hárított, ami olyan gyors volt, hogy csak az árnyékát látta. Rést találva a védelmén, Vegetto egy újabb energiagömböt küldött Gohan-ra, ezúttal a mellkasa felé. Gohan egy hihetetlen kamehameha támadással vágott vissza, amit Vegetto épp egy centire elkerült. A fél-csillagharcos kihasználta a másodpercnyi szünetet, hogy bekeményítsen kicsit: fehér aura jelent meg körülötte. Vegetto vadul vigyorgott rá. A fiatal srác nekirontott az apjának és teljes erejéből gyomron ütötte, amitől Vegetto előre görnyedt. Utóbbi elégedetten nézett fel, egyenesen fia szemébe.

– Ez meglepő, Gohan. Az erőd igazán hatalmas. Az öreg Kai ajándéka igazán jól bevált! Még lenyűgözőbb így élőben, mint amikor távolról figyeltelek használni.

– Komolyan? Mikor megkaptam ezt az erőt, úgy éreztem, én vagyok a világ királya, én voltam a legjobb Cell ellen is... de egy pillanattal később, te már túl is szárnyaltál engem, de még mennyivel...

– Ne csináld már, ez a csata eléggé kiegyensúlyozott.

– Te most szórakozol velem? Még csak szuper csillagharcossá sem változtál át!

– Ahogy te sem.

– De, én igen, csak te nem látod. Biztosíthatlak, az erő, ami most bennem van, olyan, mintha a szuper csillagharcos 3. szintjére léptem volna. Köszönhetően az isten ajándékának, a hajam színe nem változik meg.

– De te sosem érted el a 3. szintet!

– Most már igen. Ráadásul a mellékhatások nélkül. Mikor Buu ellen használtam ezt a formát, feltűnt, hogy sokkal erősebb, mint apa, mikor ssj3-ként harcolt.

Vegetto mosolygott kicsit, a szemei felcsillantak. Gohan összeráncolta a szemöldökét, amikor meglátta. A következő pillanatban a csillagharcos arcáról minden érzelem nyoma eltűnt, és így szólt:

– Apának hívod Son Goku-t, mégis harmadik személyben beszélsz róla velem.

– Össze vagyok zavarodva. – válaszolt Gohan, miközben megvakarta az orrát. – Azt hiszem nem említhetünk titeket egy lapon, mert ezt kérted. Az apám, nos... legalábbis az első apám már nem él... De a szokásokat nehéz kinőni.

– Épp ellenkezőleg, örülök, hogy tudod a különbséget közöttünk. De képes leszel-e rám apádként gondolni?

– Már most is így teszek! Néha egyszerűen csak elfelejtem...

– És ez minket egyáltalán nem zavar... – válaszolta Vegetto, szándékosan megváltoztatva a beszédstílusát, azok kedvéért, akik még mindig azt gondolják, hogy két személy él a testében.

Gohan-ból előtört a nevetés a színjátszás hallatán, amikor Vegetto hirtelen felnyögött és összeesett.

– Baszki! – kiáltotta Gohan, amint apja segítségére sietett. – Veg... Apa!!! Jól vagy?

– Túl messzire mentem... – motyogta elgyengülten.