DB Multiverse

A felkészítés

Sok csillagharcos tágra nyitotta a szemét a faluba közeledő Nizucchi látványára. Minden bizonnyal megőrült, hogy ilyet tett. Hibázott, száműzetett, most pedig törvényen kívülivé válik.

Ilyen körülmények között nem volt szégyen csapatba verődni, és megtámadni őt.

És pont ez volt az, amit tenni készültek.

Mikor a király tábornoka elérte a főteret, a falubeliek fele körülötte állt, tördelték a markukat, vagy keresztbe tett karokkal állva, megvetően néztek rá. Csak egy jelre vártak, hogy megtámadhassák. Egy szót sem szóltak.

Hanasia sietva érkezett, repülve.

– Már megint te?

Nizzuchii feléje fordult, és rámosolygott.

– Nos, igen. Megint én. De nem harcolni jöttem. E helyett, inkább négyszemközt szeretnék veled beszélni.

– Ép állkapocsra lesz ehhez szükséged. – mondta, s amint mellé ért, megemelte az öklét. – Valamint egy gyomorra, amiben minden egyben van. Az elkövetkezendő percekben meg fogod érteni, mindkettő hiányozni fog neked.

A falu összes csillagharcosa felhőkölt, készenállva, hogy tűzladbákat dobjanak, és Hanasia segítségére legyenek. Nizucchi magasan a levegőbe szökkent. Minden falubeli védelmi állásba helyezkedett. Mivel nagyon kevés tudta közülük, hogyan kell repülni, csak Hanasia ment utána.

– Én a király városának egyik tábornoka vagyok. Megannyi csillagharcost tanítottam, és te, kislány, olyan képességekkel rendelkezel, amilyeneket eddig soha nem láttam.

– Ezért jöttél vissza?

– Ha én edzelek, te leszel a legerősebb csillagharcos. Erősebb, mint én, erősebb, mint a király...

– Pfff.

– Erősebb, mint a Legendás Harcos.

– Ő nem létezik.

– Nem csak, hogy létezik, de ezer év telt el a legutolsó óta. Bármikor felbukkanhat. És csak is te leszel képes elpusztítani őt.

– Úgy gondolod?

– Az a munkám, hogy így gondoljam. Ezt a küldetést kaptam.

Hanasia furcsán rápillantott, láthatóan zavarodottan. Nem rezte tovább úgy, hogy meg akarja ütni. Micsoda szánalom. Sőt, mi több, az apja hamarosan megérkezhet. Döntést kellett hoznia.

– Azt gondoltam, az a munkád, hogy megöld az embereket, akiket nem kedvelsz.

– Hazudtam. Egy csillagharcost kerestem, hogy edzhessem, és felszínre hozhassam az erejét.

– Hm...

Több héttel később, Nizucchi jelenlétét már elfogadták a faluban, és minden nap adott leckéket Hanasia–nak. Egy csomó falubeli is ott volt. Néhányuk azért, hogy segítse a 'majdnem–vezérüket' abban az esetben, ha ez a 'majdnem–kitaszított' valami furcsa dolgot próbálna tenni, mások pedig azért, hogy élvezzék a lehetőséget, hogy nézhetnek egy harci órát valakivel, aki a fővárosból való. Hartich nem jött túl gyakran. Aznap viszont ott volt.

– Főnök, – mondta a csillagharcos, és rámutatott Hanasia–ra, aki egy furcsa technikát kapott be. – Nem ezzel a technikával verted szét Kumppin–t, a Nyugati Falu főnökét?

– De, ez volt az. – válaszolta. – A fővárosban tanultam.

– Akkor miért nem tanítottad meg a lányodnak?

– Jobb technikákat tanítottam neki. Hé, Hanasia! Engedd betalálni azt a kurva lábat!

A két harcos megállt egy pillanatra.

– Ha így teszek, nem leszek képes megvédeni magam.

– Kapsz egy ütést a szádra, de alkalmad lesz gyomron vágni az ellenfelet... vagy a golyóit, ha azt akarod. Ez a technika teljesen hibás, csak idiótákon lehet használni.

A kiképzés folytatódott, ezúttal a reflexekre koncentrálva. Igencsak kevés csillagharcos nézte, és próbálta leutánozni. Tudták, hogy vezérük a régió legerősebb csillagharcosa, és ez részben az utazásainak és a városban történő edzéseinek az eredménye.

– Hartich, szerinted Hanasia képes lesz egy nap felülmúlni azt a fickót? Az az öregember... félelmetes, mindent kivéd. Kicsit úgy, mint te... csak tízszer rosszabbul.

– Nem olyan erős. – Válaszolta a főnök. – Össze sem hasonlítható...

– Micsoda? Minden városi olyan erős?

– Nem, kölyök. Úgy értem, össze sem hasonlítható a húsz évvel ezelőtti önmagával. Nagyon erősnek kellett lennie. Tudod, nem sok ábornok van. Hanasia számára... Nem lehetetlen, hogy elérje a tábornok szintjét, de... egyáltalán nem biztos.

Napokkal később Nizucchi és Hanasia végre kettesben maradt. Bőségesen esett az eső, a csillagharcosok pedig a házaikban maradtak, nyugalomban. Az eső fájdalmas volt, még egy csillagharcosnak is, amint teljes sebességgel esett ebben a világban, ahol mindennek nagy volt a súlya. Sőt, néhány esőcseppben annyi ásvány volt, hogy szinte szilárd volt, és megesett, hogy a rosszul felépített házakat elpusztította az eső.

Egy nagyon kis csillagharcos futott messze a falutól a két harcos felé, egy lapockacsontot tarta a feje felett esernyőként.

– Kicsi Harik te mit keresel itt? – kérdezte Hanasia.

– Megkértem, hogy jöjjön. – Mondta Nizucchi. – Szükségem van egy túszra.

– Hogy mire? – Kiáltott fel a másik kettő egyidőben, mikor a tábornok elkapta a gyermeket, és feltartotta magasra, megszabadítva az esernyőjétől. Harik az arca elé tartotta a kezeit, fájdalmasan nyöszörögve. – Au, au...

– engedd el. – kiáltotta Hanasia. – Fiatal hozzá, hogy ilyen sokáig kibírja az esőt!

– Ha azt akarod, hogy elengedjem, meg kell mutatnod az erődet, tanítványom! Mikor felbukkan a Legendás Harcos. Biztos vagyok benne, hogy az erő, amit akkor mutatsz, mikor segíteni akarsz valakin felszínre jön, de többnek kell lennie annál, mint amit mutattál. Azok után az edzések után, amiken átmentél, jobban teszed, ha valami megdöbbentőbbet mutatsz, mint legutóbb.

– Kiadós verésben akarsz részesülni, erről lenne szó? A főnök lányaként meg fogom védeni a falum gyermekeit!

– Szeretném látni. – Üvöltötte Nizucchi, aki ebben a pillanatban egy szörnyen erős tűzgömböt dobott Hanasia felé a szabad kezével. Mivel nem állt rá készen, közvetlenül eltalálta őt, így nem vette észre, hogy felé repül. Gyomron térdelte, Hanasia pedig a földre zuhant, markolászva a fájdalmas részt.

– Mozgás! – Parancsolta támadója. – Azt hiszed, hogy a Legendás Harcos ilyen gyengén fog rád lecsapni, mint ahogyan én teszem? – Eztán befejezte egy arcon rúgással, amitől a lány több métert repült hátra, és újabb több métert gurult a sárban.

Reszketve, a sötét éjszakában Hanasia alig látott valamit. NAgy nehezen ki tudta venni a csillagharcos körvonalait, messze, és azt, hogy valamit épp csinál. Harik egyre hangosabban kezdett üvölteni. Nizucchi kínozta őt!

– Tudod... – Kiáltotta, így hallhatta őt. – Azt hiszem, meg fog halni. – Majd folytatta a gyermek ütlegelését.

Hanasia megpróbált felkelni, de nagyon megsérült. A dühös nőnek sikerült megemelni a lábát, de megcsúszott a sárban és ismét durván elesett. A kérlelhetetlen fájdamak lüktetettek a sebein, növelve a fájdalmat, amit érzett.

– Hagyd abba... állj... Stop it...

– Mit mondasz? Nem hallok semmit! – Kiáltotta Nizucchi. – Így véded meg a falvadat? Micsoda vicc! – Feldobta túszát a levegőbe, a térdével pedig gyomron találta. Harik üvöltött és hiábavalóan próbálta magát kiszabadítani, ez alatt visszatartotta magát attól, hogy segítségért kiáltson.

– Ááááááááááááááááááááálj!! Üvöltötte Hanasia, mialatt felállt, és felröppent. Már nem érzett fájdalmat, vagy a súlyos esőt a bőrén. Az ereje nőttön nőtt. Felemelte ökleit, a homályos, stötét alak felé koncentrálva, ahonnan az üvöltés hallatszott. Szél kerekedett, az esőcseppek pedig irányt változtattak körülötte, mintha vihar lett volna.

– Francba... Micsoda erő... De ha azt gondolod, hogy a Legendás Harcos várni fog... – Mondta meghökkenten Nizucchi, és hirtelen egy tűzlabdát dobott felé.

Hanasia meglepődött, éppen csak, hogy látta, amint közelít felé, alig észlelhető hanggal, hátraesett. Az a vénember még mindig sok energiát tud mozgósítani.

Csak az esőt hallva, ami még erőszakosabban sorozta őt, Hanasia úgy érezte, hogy az ájulás szélén van. Sötétség kezdte belepni a szemeit, mikor egy gondolat futott át a fején, erőteljesen. Harik!

– Lehetetlen. – Gondolta. – Olyan kimerült vagyok, már mozogni sem bírok...

– Harik, Harik !

– Nem állíthatom meg, így nem...

– Harik, Harik meg fog halni!

– Megsebesültem, fáradt vagyok...

– Harik... Harik még nincs négy éves sem. Figyeld... Megint üvölt!

– Kis csillagharcos, a megmentőd nincs olyan állapotban, hogy segíthessen. – Mondta durva hangnemben Nizucchi. – Azt hiszem egyedül fog megfulladni a sárban. Neked pedig vele kell menned. Sosem fenyegetőzöm hiába. Ha nem folytatja a...

Erőteljes csapás. Pont az arcba, mint legelső alkalommal.

Nem látta őt, nem vette észre, hogy közeledett, sem azt, hogy felkelt. Elengedte Harik–ot, mrtz az ütés ereje egyből megtorpantotta. Nem szándékozott ismét hagyni, hogy megüsse őt a lány. Nizucchi repült, hogy irányítsa az esését, egy védelmi pózban a következő ütés esetére.

Hanasia teljes sebességgel repült mögötte, és bevitt egy rúgást. Nizucchi megfordult, és eldobott felé egy tűzgömböt, de az nem sebesítette meg Hanasia–t jobban, mint ahogy egy esőcsepp tenné.

A harcos nő egy pillanat erejéig nem ütlegelte őt. Nizucchi állt, és láthatta t. Nem hitt a szemének.

A lábainál egy kráter volt a sárban, természetfeletti szél vette körül, szemei pedig olyan keményen izzottak, mint a vas.

– Aaaaah, – Mondta elégedetten. – A harag jobban feltölt téged, mint bármi. De többet akarok! – A harcos megütötte őt, de a nő könnyedén hárította és bevitt neki egy ütést. Próbált lopakodva támadni rá, ahogy a fővárosban is tanulta, de Hanasia mindegyik alkalommal túl gyors volt, és mindig elbuktatta őt.

Néhány perccel később Hanasia ereje még mindig ugyanakkora volt, Nizucchi pedig alig bírt a lábán állni. Lassan odasétált hozz. Nizucchi előre bukott, próbálva felvenni egy harci beállást, de Hanasia elkapta őt, és feltaszította a levegőbe.

Olyan sok erőt felhasznált a dobáshoz, hogy átrepült a felhőrétegeken. Közvetlenül a nap fényénél tonnányi súlyt érzett a mellkasában, mely mintha robbanni akart volna, a dohhártyái pedig szintén szét akartak durranni. Mindig ez történt, ha gyorsan repült az ég felé. Próbált repülni, hogy hogy szinten maradjon, és hozzá szokjon a súlyhoz, ami a nyomáskülönbség miatt nehezedett rá.

Hanasia felemelte Harik–ot a sárból, és megbizonyosodott róla, hogy életben van. Lassan repült, saját testét a fiúé fölött tartva, hogy megvédje őt az esőtől. Mikor a felhők közelében jártak, érezte a szokásos zúgást, amit a nyomás változása okoz, majd lelassított.

– Fogd be a szád és az orrod, és fújj. – Mondta Harik–nak.

Úgy tett, ahogy Hanasia mondta, és kidugultak a fülei. Ismét magasabbra mentek, a felhőrétegek fölé. A nap fényénél megnézte, mennyire sérült meg a fiú. Úgy tűnt, nincs sok törött csontja. Legalább túlélte.

– Te szuper erős vagy... nekem köszönhetően. – Mondta büszkén, majd kiköpött egy tejfogat.

Hanasia Nizucchi felé fordította a fejét, aki a távolban törölgette az orrából még mindig folyó vért. Őrjöngő tekintettel nézett a nőre, ugyanolyan őrjöngő tekintettel, mint amilyet a vesztesek szemében láttak, s ami azt jelentette, hogy gyűlölik az ellenfelüket. A férfi valójában rosszabbul festett, mint a kölyök.

Hanasia lassan repült felé, magabiztosságot érezve.

– Tudom, mint gondolsz... de nem lesz következő alkalom. Ha legközelebb a falumba jösz, bármi is legyen a kifogásod, meg foglak ölni.

Nizucchi mosolygott belül. Még így, több perccel a dühkitörése után is megmaradt a nő megnövekedett 'hatalma'. Valóban, ugyanolyan erős, mint percekkel ezelőtt volt. Beteg gondolat lenne megtámadni őt most.

Mellesleg életben hagyta. Hihetetlen, főleg azok után, amiket tett.

– Szerettem volna többet tanítani neked. Ó, igen, sokkalta többet... De mivel hagysz élni, inkább elmegyek, és elmondom a királynak, hogy megtaláltam csillagharcos lányt, aki legyőzi a Legendás Harcost. Majd pedig visszajövök. Ne feledd, vissza fogok jönni!