DB Multiverse

2. Fejezet: Egy elég komoly probléma

Goten és Trunks bambán összenéztek. Az igazat megvallva, már egyáltalán nem értettek semmit. Olyan volt az egész, mint azok a beszélgetések, amiket csak a felnőttek értenek. Trunks úgy döntött, megszólal.

– Nem vágom. Hol van az apukám?

Kellemetlen csend követte az ártatlan kérdést. Bulma vállalta magára, hogy válaszol.

– Megpróbálom elmagyarázni, drágám.

Mély lélegzetet vett, remélve, hogy azzal együtt némi bátorságot is magába szív majd.

– Goten apja, és a tiéd fülbevalót használtak a fúziójukhoz. A helyzet az, hogy az a fúzió, amit így érnek el, visszafordíthatatlan."

– Mit jelent, hogy 'visszafordíthatatlan"? – kérdezte naivan Goten.

– Azt jelenti... Örök. – válaszolta Trunks, remegve.

Trunks oldalra pillantott Vegetto-ra, aki remélte, hogy megnyílik alatta a föld és elnyeli, annyira kínosan érezte magát. Elméje Vegita része azt sugallta, hogy tennie kéne valamit, míg Goku-é épp ellenkezőleg, várni akart, hogy biztosan a legjobb döntést hozza meg. Mögöttük, Goten végre felfogta a dolgot. A barna hajú kisfiú, kétkedőn, elvette kezeit a tarkójáról, hogy megkérdezze:

– Ez akkor azt jelenti, hogy az apám és Vegita az a személy?

Az új apjára mutatott, aki válaszolt.

– Igen, így van.

Goten sóhajtott. Igaz volt, hogy valamelyest hiányolni fogja az apját, de még csak 1 napja ismerte. Csak a család többi tagjától hallott történetekből tudott róla bármit is. Mindent összegezve, az újonnan kialakult helyzet nem annyira zavarta. Ha úgy vesszük, pár napja még egyáltalán nem volt apja, annál meg még így is jobban áll a helyzet. Elmosolyodott örömében, hogy sikerült megtalálnia a dolog jó oldalát. Ám Trunks nem igazán örült a dolognak.

– Ez azt jelenti... Hogy sosem... Sosem fogom látni már... – motyogott.

A gyomrát felforgató érzések kavarogtak benne, de sikerült elfojtania őket. Az apja nem akarná, hogy nyilvános helyen elbőgje magát.

– Dehogynem fogod. Most ő az apád. – mondta Bulma, habár nem úgy tűnt, mintha elhinné a saját szavait, mégis elég hihető alakítás volt ahhoz, hogy meggyőzze a fiát. – Még ha nem is ugyanúgy néz ki, s nem is ugyanolyan a személyisége, mégis valahol mélyen, ott van benne ő is.

Vegetto, próbálva kimutatni azokat az érzéseket, amik Vegita-éi lennének, beszélni kezdett.

– Igaz, hogy nem vagyok már Vegita, sőt, Goku sem. Mindkettejük vagyok és tudnod kell, hogy úgy szeretlek továbbra is, mint eddig. Örökké az apád leszek."

Trunks bólintott. Persze ilyen híreket nem lehet hamar megemészteni, pláne egy, az ő korában lévő gyereknek, de Trunks elég bölcs volt ahhoz, hogy a túl kínos kérdéseket későbbre tartogassa.

A kínos csend végén, egy jól ismert hangot lehetett hallani.

– Gratulálok, gyerekek. Ismét győzelmet arattatok.

– Köszönjük, Kaio mester. – válaszolt Piccolo higgadt hangnemben, mint mindig.

– Enma komolyan meg fog utálni titeket amiért csak úgy embereket utaztattok az alvilág és az élők világa közt. Az utóbbi események elhunyt emberek egész seregével látták el őt. Mellesleg azt hiszem beszélni szeretne veled, Vegetto.

– Mit akar tőlem? – kérdezte a fent említett harcos átkulcsolva karjait.

– Fogalmam sincs. Ha lesz időd, Denda-vel ellátogatsz hozzá. Ömm, persze nem most rögtön, mert épp eléggé elfoglalt az újjáélesztett földiek aktáinak törlésével... Ez mondjuk elég sok időre le fogja foglalni őt.

– Ok... – válaszolt Vegetto, arra a kívánságra gondolva, amit a szörny halála előtt kért.

– Ez itt most az ünneplés ideje, gyerekek! Megmentettétek a Földet! Miért tűnik mindegyikőtök ilyen szomorúnak? Elő a pezsgővel!

Kaio mögött, Bubbles és Gregory bulisapkákat viseltek és tűzijátékokat lőttek fel. Kaio-nak igaza volt, az univerzum legveszedelmesebb ellenségét legyőzték, miért ez a lehangoltság? Mikor megszakadt a kapcsolat Kaio-val, beszélgetni kezdtek mindenről, örülve, hogy a balhénak vége, látszólag elfeledve a problémát, ami mindenkit elszomorított. Videl, a legkíváncsibb mind közül és aki a legkevésbé volt zavarban, tovább beszélgetett Vegetto-val, ami az utóbbit egyáltalán nem zavarta.

– És hogy érzed most magad, valójában? Mintha egy kis ördög és egy angyalka üldögélne a vállaidon, akár a mesékben, vagy...

– Egyáltalán nem. – válaszolt Vegetto, elmosolyodva a gondolaton, hogy Goku glóriával a fején és szárnyakkal a hátán ott ül a jobb vállán és egy miniatűr Vegita szarvakkal meg villás farokkal a bal vállán.

Mély levegőt vett és elmagyarázta.

– Lényegében, csak egy tudatom van, egyetlen hang a fejemben. Ami történt, az egy teljes egyesülése volt a testeknek és az elméknek. Megpróbálom példázni: a két külön álló személy, aki azelőtt voltam, most már csak egy: én. Én vagyok ők, és mégis, nem sok közöm van Goku-hoz és Vegita-hoz. Egy megfelelő keveréke vagyok a személyiségüknek és a testi jellemzőiknek, pláne ha azt is számításba vesszük, hogy teljesen különböző tulajdonságaik voltak. Vannak emlékeim mindkettőjüktől, ismerem a múltjukat, de ez nem gátol meg abban, hogy önmagam legyek.

– Ez elég komplikáltnak tűnik. – mondta Videl fejét a kezébe temetve.

– Tudom.

– És mi lesz most a feleségeikkel? Rendben, egy személy vagy, de kettejüknek egyenként volt felesége.

És ezzel a kérdéssel rámutatott egy nagyon trükkös problémára. Hogy oldja ezt meg? Éljen mindkettővel? Ez szóba se jöhet! Az túlságosan mocskos dolog lenne... De hogy válasszon? Úgy hitte, hogy közelebb állt Chi-chi-hez, de Vegeta ellenérzései a hisztérikus hajlamú háziasszonyhoz és a nem várt szeretet, amit az utóbbi érzett a párja iránt ellensúlyozta az egészet. Sőt, mivel Goku-t nagyon kötötték az erkölcsi normái, mint hogy "ne csald meg a nejed" és "Bulma a barátom, tilos vele flörtölni" eléggé megnehezítették a feladatot. Röviden, Vegetto teljesen elveszett volt. Gondolkodón megvakarta a fejét, ahogy Goku tette néha, majd kimondta:

– Tudod, ezen eddig egyáltalán nem gondolkoztam. Igazából fogalmam sincs mi tévő legyek...

Annyira elképedtnek tűnt, hogy Videl magyarázkodni kezdett:

– Zavarba hoztalak? Sajnálom, tényleg nem akartam!

– Nem, semmi baj. Előbb-utóbb úgyis bele kellett volna gondolnom...

Folyamatosan újra és újra lepergett a fejében ez a kérdés. Minden oka megvolt rá, hogy bizonytalan legyen a megoldást illetően. Azon gondolkodott, hogy hogy érzett, amikor alig 2 órával ezelőtt megszületett... Próbálta a 'szülei' érzéseit elemezni. Ami Goku-t illeti, ő mélységes szerelemben volt a nejével és nagyon kedvelte a legjobb barátját. Vegita volt az, aki miatt a helyzet komplikált lett. Ő is szerette a feleségét, de taszította Chi-chi személyisége, akit egy buta nőnek tartott, aki csak arra jó, hogy a házát takarítsa. Annak érdekében, hogy a 'Vegitás' oldalának megfeleljen, Bulma-hoz kellene húzódnia, de a hűséges és odaadó Goku-t nyugtalanította a gondolat, hogy másik oldaláról is megismerje Bulma-t... az intim oldaláról. Gyakorlatilag, mindkettő ellene volt a kapcsolatnak valamelyik nővel. Vegetto felnézett és Chi-chi-t vizslatta. Egy barátságos arc, mosolygós, kedves... Majd szemei Bulma-ra vándoroltak. Bulma energikus volt, vicces, édes... Néha kicsit erőszakos, de hát... Igazából nem erőszakosabb, mint Chi-chi...

– Tehát, sikerült dűlőre jutnod? – kérdezte Videl, látva a belső vívódást.

– Igen...

– Mondd el! – könyörgött a fiatal lány, buzgó tudásvágyból.

– Én... – Vegetto hezitált, megválogatta a szavait. – Engem személy szerint jobban vonzz... Bulma.

– Ez azt jelenti, hogy Vegita jobban szerette a feleségét, mint Goku? – gondolkodott hangosan Videl, meglepetten.

Úgy tűnt, ezt nem akarja elhinni. Abból a kevésből, amit Goku-ról hallott, azt gondolta volna, hogy Vegetto Chi-chi felé fordul, de hát... Ilyen az élet.

– Nem, erről szó sincs! – vágta rá gyorsan Vegetto. – Mindkettejük érzelmei mindkét nő iránt számít.

– Tehát Vegita Chi-chi iránt érzett gyűlölete egyenlő Goku iránta érzett szerelmével?

– Nem, Goku egyben Bulma legjobb barátja is, szóval...

Vegetto sóhajtott a kellemetlenség miatt, hogy el kellett magyaráznia az érzéseit. Hogy tudná leírni, hogy milyen a keverék, aminek Goku és Vegita életet adott, ilyen problémák nélkül?

A jó hangulat sikeresen eltörölte a szívekből a sajnálat minden nyomát, amit a dupla veszteség jelentett, amibe a győzelem került. Goku, akiről azt hitték, végre visszakapják, és Vegita, akit végre sikerült elfogadniuk a különleges természete ellenére, most egyszerre elvesztek... Nos, még mindig itt volt nekik Vegetto, akit a legoptimistábbak úgy írtak le, hogy 'kettő az egyben'. Akiket a legjobban lesújtott az elvesztésük, Trunks, aki alig jutott apai szeretethez, Bulma, aki rájött, hogy jóval erősebb szálak fűzték Vegita-hoz, mint hitte, Chi-chi, aki férje kedvenc menüjével készült megünnepelni, hogy visszatért, és Gohan, aki - annak ellenére, hogy úgy nőtt fel, hogy már hozzászokott apja távollétéhez, mégis remélte, hogy 3 évnél tovább élvezheti apja jelenlétét (emlékezzünk rá, hogy ez volt a leghosszabb időtartam, amit Goku otthon töltött, mielőtt évekre lelépett...)

Mikor a kínos pillanat elillant, Vegetto csatlakozott a csapathoz. Azok beszélgettek vele, akik a legkevésbé ismerték Vegita-t és Goku-t, mint 18 (eltekintve a ténytől, hogy egészen kedvelte Vegita-t, mivel közös hullámhosszon voltak), Videl és Satan. Páran próbáltak csatlakozni hozzájuk, köztük Krilin, Dende és Goten, de a szűk családi kör nehezen tudott dűlőre jutni a fúzióval, Goku és Vegita egyesülése, még mindig alig hitték el! Egyikük a világ legkedvesebb személye volt, míg a másik egy igazi tapló (nos, csillagharcos)! Annyira természetellenesnek tűnt az egész.

– Tehát, velünk fogsz élni? – kérdezte Goten.

Vegetto megtorpant.

– Persze, hogy nem! – vágott vissza Trunks. – Anyával és velem fog lakni!

– De őz az én apukám is! – mondta Goten, bosszúsan.

– Sokkal inkább az én apukám, mint a tiéd. – válaszolt Vegita gyermeke. – Mellesleg, a tiéd halott volt! Észre se fogod venni a különbséget.

A fiatal, barna hajú kisfiú hangosan szipogott egyet.

– Nem fogsz most bőgni, ugye?" kérdezte Trunks, unott hangon.

– De... Annyira örültem, hogy végre volt apukám... – szegény kissrác a sírás küszöbén állt.

– Én pedig épp elvesztettem az enyém! El akarod venni tőlem a saját szórakoztatásodra?! – morgott Trunks.

– Fiúk, elég legyen! – lépett közbe Bulma. – Trunks, megtiltom, hogy így beszélj másokkal! Nem látod, hogy fájdalmat okozol Gotennek?

– Szóval most már az én hibám? Nem én vagyok a felelős, amiért apa...

Hirtelen elhallgatott, mert érezte, hogy a hangja remegni kezd, ha még valamit hozzátesz. Bulma hangosan felsóhajtott. Végre jó hangulat töltötte meg a levegőt, erre most a srácok tönkretették azt. Másfelől viszont annak sincs értelme, ha nem néznek szembe a tényekkel. Vegetto-ra pillantott, mintha azt mondaná, 'később beszélnünk kell'. A másik fel is fogta.

Pár órával később eljött a búcsú ideje...

– Visz' lát! – biccentett Krilin, miközben elrepült nejével, s lányával a karjában.

– Szia!! – mondta Satan és Videl, egy kapszulával távozva.

– Csak még egy apróság... – mondta Piccolo Vegettonak, mielőtt azokkal találta szembe magát, akiket minden áron el akart kerülni. – Látni akartam, mekkora erőre volt szükséged Buu megöléséhez, szóval... Meg tudnád emelni a Ki-det, hogy megmutasd?

– Ömm... ja. – mondta Vegetto, akit váratlanul ért a kérés.

– Várj!!! – mondta Gohan. – Harcolni akarok!

Piccolo vizslatóan nézett Gohan-ra. Nem rá vallt, hogy harcolni akarjon, pláne nem ok nélkül. Mégis, a barna hajú férfi szemeiben eltökéltség csillogott, igazából látni akarta, mennyit változhatott az apja ettől a kalandtól. A namek végül leült, bólintva.

– Ahogy kívánod.

A kis csoport elállt az útjukból, kíváncsian várták a műsort. Gohan harci állásba vágta magát, ahogy az apja tanította. Ami Vegettot illeti, ő meg sem mozdult.

– Na gyere! – kérte.

Látva az arcot, ami annyira hasonlított az apjáéra, mégis Vegita gúnyos mosolya húzódott rajta, váratlanul feldühítette Gohant, aki hirtelen nekirontott Vegetto-nak. Kiáltva eleresztett egy teljes erejű ütést az ellenfelére. Az mégis könnyedén kivédte. Ettől kezdve egy sor rúgás és ütés következett, amik közül egy sem talált célba. Épp annyival arrébb mozdulva, amennyivel kell, Vegetto Gohan összes próbálkozását elkerülte. Utóbbit ez úgy felbosszantotta, hogy fehér aura jelent meg körötte. Bevitt egy felütést Vegetto hasába, aki előre görnyedt. Azt gondolva, hogy végre megsebezte, Gohan elmosolyodott, de egy kéz elkapta a csuklóját. Vegetto felnézett, önelégülten, majd a földhöz vágta Gohant, egy ütéssel beledöngölve a fiút a talajba.

– Ez nem ér!!! – kiáltott a dühös fiú.

– Ez egy harc! – vágott vissza ellenfele.

Gohan, akit bosszantott ez a büszke nézés apja arcán, felkelt, harcra készen. A tény, hogy Vegetto még mindig alap módban harcolt, bántotta a harcos büszkeségét.

– De változz át!!!

– Nincs rá szükségem. – hangzott az egyszerű válasz Vegetto-tól, miközben egyenesen megütötte ellenfele arcát.

Gohan pár métert hátrazuhant. Piccolo-t, aki higgadtabbnak tűnt, mint valaha, mélyen lenyűgözte a harcos szintje. Gohan Vegetto felé lendült, ahol egy ki hullám várta már. Mikor a füst elillant, Vegetto-t látta diadalittas vigyorral, karba tett kézzel. Gohan visszazuhant, összezavarodott. Nem tudta elképzelni, hogy az előtte álló ember az apja. Ez az arckifejezéssel biztosan nem. Visszatért a földre, visszaváltozott.

– Láttam, amit látni akartam... – mondta.

Mindenki le volt nyűgözve a látottaktól. A vendégek mind elismeréssel néztek a másikra, mikor Dende odament Vegetto-hoz:

– Mielőtt elmegyek, elviszlek Enma-hoz.

– Rendben! – mondta Vegetto, aki végre felvette a barátságosabb arckifejezését.

– Kezeit az ifjú namek vállaira helyezte és eltűnt.

Enma előtt bukkant fel.

– Tehát miattad lett megint több a munkám!

– Sajnálom... – szabadkozott Vegetto, a fejét vakargatva.

– Azért kérettelek ide, hogy figyelmeztesselek: a Földnek innentől magától kell boldogulnia. Az univerzum egyik alapszabályát szegted meg a Namek bolygó felkeresésével.

– Én... Igazán sajnálom, de... Sürgős volt.

– De ez legyen az utolsó!

– O... Oké!

Vegetto már azt gondolta, vége a beszélgetésnek, mikor eszébe jutott a kérés, amit ellenfele megölésekor mondott:

– ömmm... Ami a kívánságomat illeti...

– Igen, hallottalak akkor.

– Szeretném tudni, hogy...

– És mégis miért tenném meg?

Vegetto-t meglepte ez a szónokias kérdés.

– Hát... Mindazért, amit tettem a ...

– TE? – kérdezte Enma, aki, a beszélgetés kezdete óta először, felnézett a papírjaiból.

– Hát... Igen... Én még mindig...

– Nem, nem te. Goku.

– De Goku az egyik részem.

– Talán, de mégsem ő vagy. Ne felejtsük el, hogy az univerzum egyik legrosszabb bűnözője is benned van. Lehet, hogy Goku hatalmas dolgokat vitt véghez, De Vegita legalább annyi embert ölt meg, mint ahányat Goku megmentett. Talán többet is! Megtettem volna Goku-ért... De a te kérésedet visszautasítom, pont.

Csalódottan és dühösen, Vegetto búcsút intett Enma-nak és visszament Dende-hez. Újra megjelentek az Isten palotájában, ami még mindig az utolsó harc sérüléseit viselte. Most a valaha volt legrosszabb ellenfelével kell szembenéznie: a családjával...

Pár tucat perccel később, a nap készült lehunyni, így hát ideje volt indulni, de kivel? Vegetto, aki nem volt gyáva, úgy döntött, privátban beszél minőjükkel erről a... komplikációról. Jelzett Chi-chi-nek és Bulma-nak, hogy jöjjenek közelebb. Gohan is mozdult, de Vegetto arra intette, hogy maradjon ahol van. Mikor elég távol voltak, Bulma kérdezte:

– Mi a helyzet?

– Hát... – kezdte Vegetto. – Eléggé bonyolult, de gondolkodnom kellett, hogy mit szeretnék tenni...

– Mivel kapcsolatban? – kérdezte Chi-chi, habár már tudta, hogy milyen válaszra számítson.

– Veletek kapcsolatban. Mindkettőtök férje a részem már... Tehát tennem kell valamit veletek...

Bulma és Chi-chi nyugtalannak tűnt. Tudták, hogy egyszer kezdeniük kell valamit a helyzettel, de ilyen hamar... és ráadásul a semmiből...

– Élhetnél mindkettőnkkel... – javasolta Bulma.

Vegetto homlokát ráncolta és keresztbe tette karjait, annak jeleként, hogy mélyen elmerült gondolataiban. Ez Vegita szokása volt, így Bulma felismerte.

– Igazából ezt a megoldást túl mocskosnak találom... Természetesen mindkettőtök felé elkötelezettséget érzek, de... Túl sok ellentmondó érzés kavarog bennem. Először, belül, Bulma mellett döntöttem. – vallotta be egyszerre.

Chi-chi grimaszt vágott, tisztán kimutatva, hogy mennyire megbotránkoztatta a dolog.

– Mégis miért? – követelte a választ.

– Nos, érzem Goku mély barátságát és Vegita szerelmét magamban, míg feléd, érzem ugyan a szerelmet, de közben némi megvetést is...

Úgy tűnt, Chi-chit rosszul érinti a dolog.

– A férjed tényleg olyan valaki volt, akit kerülni kell. – kiáltott, Bulma-nak támadva. – Hallod, mit gondolt rólam?

– Valójában nem lep meg annyira... – mondta Bulma természetes hangon.

Chi-chi fuldoklott a dühtől.

– Hé, próbálj megnyugodni... – próbálkozott kínosan Vegetto.

– Tehát, mit találtál ki? – kérdezte Bulma, ügyet sem vetve barátja dühkitörésére.

– Hát, hogy több időt fogok nálad tölteni, de néha beugrok Chi-chi-hez is... Időről időre... Végtére is, még mindig a férje vagyok... részben...

– Még mindig úgy gondolom, hogy mindkettőnkkel együtt kéne élned... – mondta Bulma.

– Hogy hogy?

– Nos, a családjaink elég távol vannak egymástól, 5 órányi különbség van köztünk. Adott órában teleportálhatnál a kettő között... – magyarázta Bulma.

– És elmondanád, hogy mégis mikor fogok tudni aludni?

– Úgy emlékszem, Vegita elég rövid ideig aludt. Egy 3 órás pihenés bőven elég volt neki. Mikor a gravitációs gépben edzett, napokat tudott eltölteni alvás nélkül...

Chi-chi, mostanra lehiggadva, közbevágott.

– De, Goku igazi álomszuszék volt. Legalább 8 órányi pihenésre volt szüksége...

– És te, mit gondolsz erről? – kérdezte Bulma Vegetto-t.

– Hát... Nem is tudom... Az igazat megvallva, én magam még sosem aludtam...

– Majd meglátjuk ma este. – mondta Chi-chi egy mosoly kíséretében.

– Kivel tartasz ma este?

Vegetto válaszolt is rá. Feneketlen gyomra, amit a két csillagharcostól örökölt, korgott egyet. Egy régi emlék ugrott be neki. Marhapörkölt őszi zöldségekkel és meleg rizzsel, némi csirkével nyárson. Goku a neje főztjét követelte és Vegetto nem utasíthatta vissza. Emiatt aztán egy buta mosoly kíséretében mondta:

– Chi-chi házába szeretnék menni, mert épp nagyon éhes vagyok és...

Bulma számított erre. Chi-chi sokkal jobb szakács volt, mint ő, Goku pedig egy két lábon járó gyomor volt. Ez volt a bizonyíték arra, hogy Vegetto, aki természetében nagyon hasonlított Vegita-ra, mégis örökölt valamit Son Goku-tól is... Chi-chi elégedettnek tűnt. Mindig tudta, hogy az a sok óra, amit a konyhában töltött, hogy finom ételeket készítsen, egyszer kifizetődik majd.

Közelebb lépett hozzá és a bátorság félreérthetetlen jeleként karon fogta Vegetto-t, ahogy Goku-t régebben. Rámosolygott. Mögöttük, Bulma bosszankodott. Az a benyomása kelt, mintha Chi-chi épp lenyúlná a férjét.

Mikor megérkeztek, Chi-chi nekiállt beizzítani a sütőt. Vegetto nyála már előre kicsordult. Megterítette az asztalt és nagyon jó hangulatban ettek, Gohant leszámítva, aki inkább betegnek érezte magát. Eljött a lefekvés ideje. Vegetto, jó apa módjára, elmesélt egy történetet Goten-nek.

– Tehát... Egyszer, nagyon régen, élt egyszer egy herceg, egy távoli bolygón. – kezdte álmodozón.

– Hogy hívták a herceget? – kérdezte az izgatott kisfiú.

– Öööö... Vegita.

Goten összerezzent.

– És hát, a hercegnek hatalmas királysága volt, és ebben a királyságban laktak az univerzum legerősebb harcosai. A királyság virágzott, mert elképzelhetetlenül gazdagok voltak. Egy nagyon erős embernek dolgoztak és ők voltak a legfőbb szolgálói. Senki sem győzhette le őket...

– És? – Goten kezdett türelmetlenné válni.

– Egy nap, a herceg küldetésre indult az alárendeltjével, Nappa-val és egy ígéretes katonával, Raditz-cal. Úgy gondolta, hogy újra láthatja majd a bolygóját, családját és barátait, mikor visszatér, de...

– De? – kérdezte Goten, aki zavarban érezte magát a szomorúságtól, amit az új apjában érzett.

– De a férfi, akinek a népe dolgozott, valójában egy lelkiismeret nélküli zsarnok volt. Minden figyelmeztetés nélkül elpusztította a gyönyörű bolygót, megölve minden lakóját, a hercegen és két társán kívül...

– Miért?

A kérdés elhagyta a száját, mielőtt megakadályozhatta volna, és rögtön megbánta, amit meglátta az apja arcán megjelenő szomorúság és gyűlölet keverékét.

– Mert félt tőlük. Nagyon erősek voltak... Meg akarta tizedelni őket mert meg volt bennük az erő, hogy fellázadjanak ellene...

Szünetet tartott, mélyen elmerülve gondolataiban. Goten csöndben maradt, várva és Gohan végre megértette. Tényleg nagyra becsülte Vegita-t az elmúlt években, de annyira nem, hogy elfogadja az apjának... Mégis, most először, megértette, hogy mi üldözte őt éjjel-nappal. Vegetto úgy tűnt, magához tért és átölelte Goten-t.

– Jó éjt, fiam! Álmodj szépeket.

Puszit nyomott második fia homlokára. Gohan látta magát 10 évvel ezelőtt, ahogy ugyanígy bántak vele is. Vegetto felé indult. Gohan szó szerint elkapta őt és megölelte, így szólva:

– Neked is jó éjt apa, szeretlek!

Azt mondani, hogy az apja meglepődött, eléggé enyhe megfogalmazása lenne a dolognak. Mosolygott, örült a megváltozott hozzáállásnak. Végül mégiscsak, Gohan jó hangulatban feküdhetett le. Megtalálta az apját Vegetto-ban, és még ha volt is ellenérzése Vegita-val kapcsolatban, utóbbinak is volt jó oldala, még ha rejtegette is azt. Az egyesülés látszólag feloldotta a gátlást, ami miatt eddig nem tudott feloldódni. Gohan megfogadta, hogy önmagáért fogja szeretni az új apját, még ha időbe telik is... Derülten hajtotta hát álomra a fejét.