DB Multiverse

6. Fejezet: Nem vagyunk olyan hangulatban...

Ez épp egy olyan alkalom volt, amikor az emberek rájönnek, hogy a kapkodás nem mindig a legjobb megoldás, amikor egy döntést kell meghozniuk. Valóban, előző száműzetése óta, Vegetto szeretett volna egy saját lakást, amíg eldönti, hogy kivel folytassa életét. Természetesen Bulma fizette neki. Egy elég szerény kis helyet választott Sátán város külső részén, hiszen úgyis ritkán volt otthon. Egyetlen bútora egy ágy volt, egy fiókos szekrény, meg egy növény. Persze Bulma ragaszkodott hozzá, hogy legyen egy asztala és néhány széke is (a biztonság kedvéért). Amint megkapta a házat, Vegetto kihasználta a lehetőséget, hogy meditálhasson, ha már végre egyedül maradt. Szomszédjai sem voltak hangosak, a környék is egész nyugodt volt. Mi kell még? Azon kívül, hogy a mai napon, Vegetto annyira érezte a magány súlyát, hogy majd' összeroppant alatta. Félelemtől húzódott össze a gyomra. Az éhhalál gondolata, ami eddig meg sem fordult a fejében, addig gyötörte őt, amíg már levegőt sem kapott. Sosem gondolta volna, hogy meghalhat, részben mert már születése előtt is túl volt jó pár túlvilági túrán, de most elkezdett aggódni miatta. Életben akart maradni, élvezni az egyszerű életet (amiből sosem jutott ki neki, amíg még Goku és Vegita volt), amit csak most fedezett fel, és nem akart elveszíteni. Erősen remélte, hogy Korin majd megoldást talál a gondjára. Gyomra összerándult és morgó hangot adott ki. Vegetto felsóhajtott és kezeit a hasára szorította. Az éhezés volt a legnagyobb félelmei egyike, rögtön a kórházak és injekciós tűk után. Úgy döntött, felhívja Chi-chit és Bulma-t, hogy tájékoztassa őket a fejleményekről.

Bulma a konyhában volt, vacsorát készített a fiának, mikor a telefon megcsörrent. Lejjebb vette a lángot a pörkölt alatt, mielőtt felvette a telefont.

– Hello? – mondta megszokásból.

– Bulma? Én vagyok. – válaszolt Vegetto.

– Áh! Már vártam a hívásodat! Mi volt?

– Hát, elmentem Dende-hez, azt mondta nem érti, mi történik, majd Korin-hoz mentem babokért. Ez az egyetlen módja, hogy jól lakjak...

– De ha a varázsbab elég, hogy jóllakasson, az jó hír! Csak annyit kell tenned, hogy gondoskodj az utánpótlásról...

– Hogyan? Korin csak 3 babot tud nevelni két kék hold közötti idő alatt!

– Megkérted, hogy ültessen több palántát?

– Azt mondta átgondolja a lehetőségeinket...

– Értem... Tehát nincs más dolgod, mint... várni...

Bulma hallotta, ahogy Vegetto felsóhajtott.

– Tudod, hogy utálok tétlenül várni. Még azt is tudod, kire ütöttem ebben...

Bulma elengedett egy mosolyt a vicc hallatán, a tragikus szituáció ellenére. Ő sem félt kifejezetten a haláltól, barátainak köszönhetően több Istent is ismer, de a gondolat, hogy újra elveszítse Vegetto-t, újra fájdalommal töltötte meg a szívét. Felajánlotta a lehetőséget:

– Ha éhes vagy, ugorj át, összedobok neked valamit...

– Nem, de azért köszi... Furcsamód a rossz hírek hatására nem nagyon tudnék most enni... Mármint egyelőre...

– Felhívod majd Chi-chit is?

– Igen. Elmondok neki mindent... Ő is nagyon aggódott.

– Akkor igyekezz! Most le kell tennem, épp főzés közben hívtál.

A szokásos elbúcsúzást követően Vegetto mélabúsan letette a telefont, majd újra felemelte, hogy elmagyarázhassa a dolgokat Chi-chinek is. Az ő reakciója, természetesen, eléggé erőszakos volt, de Vegetto borús hangulata hamar lecsillapította. Mikor végre letette a telefont, leült. Ebben a pillanatban gyomra hatalmasat korgott. A teste táplálkozni akart, de ő még mindig nem szeretett volna. A csillagharcosok olyanok, hogy akkor esznek, amikor jól esik, enélkül a jóleső érzés nélkül nem volt sok kedve enni. Vegetto gondolatai össze-vissza kavarogtak, míg a kanapén hevert. Egész testében érezte a gyomrából kiinduló fájdalmat, egész a feje tetejéig, s ez elgyengítette. Olyan érzése volt, mintha a gyomra le akarná bontani saját magát, hogy valami maradékot találjon, amit felemészthet. Hasának korgása annyira kellemetlen volt, hogy rögtön füleire is szorította a tenyerét, bár hiába, a hangok így sem hagyták nyugodni. Bulma és Chi-chi ajánlatán gondolkodott, de a végtagjai túl nehéznek tűntek a mozgáshoz, szája pedig túl száraz volt, hogy bármit egyen. Goku-nak szokása volt elgyengülni, ha egy darabig nem jutott ételhez. Balszerencséjére, Vegetto is örökölte ezt a szokást. Megcsörrent a telefonja. Késlekedés nélkül felpattant és a szokásos nyomott hangján beleszólt.

– Hello?

– Goku? Itt Krilin! Rég láttunk. Lenne kedved átjönni vacsira? Örülnénk, ha beugranál!

Még ha nem is volt kedve a vacsorához, a gondolat, hogy láthatja régi barátját, feldobta a kedvét. Így hát örömmel elfogadta a meghívást, mielőtt felkészült és a teknős szigetére teleportálta magát.

Épp Krilin, C18 és a lányuk előtt jelent meg. Fülig érő mosollyal köszönt nekik. Semmi sem megnyugtatóbb, mint meglátogatni pár barátot. Krilin szólt:

– Üljünk is az asztalhoz! Készítettem csirkét kókusztejjel, majd meglátod, nagyon finom!

Goku úgy tett, mintha érdekelné, nehogy megbántsa barátját. Úgy erőlködött miatta! Ennyivel igazán tartozik neki. Elvett egy kis darabot és rágni kezdte. Az étel íze annyira kielégítő volt, hogy elmosolyodott az élvezettől. Ízlelőbimbói megteltek Krilin főztjének ízével és gyomra többet követelt. Teli tányérok követték egymást. Krilin elégedettnek tűnt. A vacsora végén bevallotta:

– Az igazat megvallva, Bulma felhívott, hogy meséljen a problémádról, és azt gondoltam magamban, hogy még ha nem is szeretnél, attól még enned kell. Láthatóan, nem lőttem nagyon mellé...

Vegetto nagyjából több, mint 12 adag ételt evett meg egyhuzamban. 18, módosított szervezete miatt alig kellett, hogy egyen valamit, Marron és Krilin pedig normál étvágyú emberek. Vegetto megköszönte az ételt a barátainak. Jól érezte magát és az itt töltött idő kifejezetten feldobta a hangulatát. Pár óra múlva hazateleportált, és - bár még mindig éhes volt - úgy aludt el, mint egy csecsemő.

Másnap, ígéretének eleget téve elindult Chi-chihez. Pontosabban indult volna, mikor hirtelen meghallott egy ismerős hangot a fejében.

– Vegetto, én vagyok!

– Kaio mester?

– Igen! Korin szólt az isteneteknek, aki szólt Kaionak, aki üzent nekem a téged érintő... éhség problémáról...

– Oh, tényleg? – faggatta Vegetto, reménykedve.

– Menj a kilátóhoz, ott találkozunk!

A mondat végére már Dende és Piccoló színe előtt állt. Mosolyogtak rá (persze Dende mosolygott jobban). Vegetto viszonozta, fellélegezve, hogy ilyen hamar megoldást találtak a gondjára.

Kibito és az öreg Kaio Shin, kinek a karját fogta, megjelent Vegetto mellett. Integetett nekik. Az öreg megköszörülte torkát és szólt:

– Nem maradunk sokáig, tömören akarok fogalmazni. Vegetto, az életben maradáshoz hatalmas mennyiségű varázsbabra lesz szükséged. Sokkal többre, mint amennyit ezen a bolygón nevelhetünk.

Vegetto bólintott. Ezzel persze már eddig is tisztában volt. Az öreg Kai folytatta:

– Ezért kell majd máshol elültetned őket.

– De... Hol? – kérdezte Vegetto.

– Megengednéd, hogy végigmondjam!? – Kiabált az öreg. – Tehát, hol is tartottam...?

– Ott, hogy 'valahol máshol'. – Válaszolt Kibito.

– Ja, igen, köszönöm. Szóval, a nevelgetésükhöz szükséged lesz egy másik bolygóra. Egy lakatlan bolygóra, aminek a légköre megfelelő a babok termesztéséhez."

– De olyan nincs. – mondta Vegetto, elbátorodva.

– Mondtam, hogy ne szakíts félbe! Persze, hogy van olyan! – az öreg Kaio tombolni kezdett. – Máskülönben mi a francért beszélnék róla?

– Igaza van, bocsánat... – dünnyögte meghunyászkodva Vegetto.

– Már találtunk is egy olyan helyet, ami megfelelne az igényeinknek. Néhány ezer fényévnyire esik innen...

– Dehát, mégis hogy fogok odajutni? – Kérdezte Vegetto bepánikolva.

Az öreg kezdett kitérni a hitéből. Kibito a vállára tette kezét, hogy lenyugtassa. Mestere dühe sosem volt jó dolgok előjele. Az öreg Kaio mély lélegzetet vett, majd folytatta mondandóját:

– Tisztában vagyok vele, hogy az azonnali átviteleddel csak egy olyan helyre tudsz elugrani, ahol érzed valaminek az erejét. De az a helyzet, hogy áll mellettem valaki, aki megtaníthat, hogy eljuthass egy helyre akkor is, ha csak el tudod képzelni.

Vegetto felpillantott Kibito-ra, újra megtelve reménnyel. Utóbbi biccentett egyet.

– Elutazunk az Istenek birodalmába és ott leszel velem, amíg megtanulod a technikát. De mindenekelőtt megmutatjuk a bolygódat.

Vegetto rámosolygott. Biztosra vette, hogy rövid idő alatt megtanulja a teleportálást. Ekkor azonban az öreg Kaio Shin félbeszakította az ábrándozását.

– Nézd, a varázsbaboknak 1 évig kell nőniük. Tehát add hozzá ezt az időt ahhoz, amennyire szükséged lesz a teleportálás megtanulására, és ahhoz, amennyi idő alatt segítőket találsz a feladathoz.

– Egy év?! Azt akarod mondani, hogy éhes leszek... EGY TELJES ÉVIG?!

– Hát... Ja. – sóhajtott az öreg. – Sajnos ez van.

Vegetto hirtelen fáradtnak érezte magát. Egy év, az elég hosszú idő. Érezte, hogy valaki megfogta a vállát, felnézett, Kibito próbált bátorságot önteni belé.

– Figyelj, sietnünk kell. – mondta a barátja. – Induljunk. Mihamarabb végzünk annál jobb.

– Rendben, de előbb szólnom kell a családomnak...

– Benne vagyok! – mondta Kibito széles mosollyal. – Már úgyis látni akartam Gohan-t.

– Dende, Piccolo, öreg Kaio, velünk tartotok? – ajánlotta a csillagharcos.

– Én szeretnék! – mondta az ifjú namek.

– Ahogy én is. – mondta Piccolo, szokásos, érzésektől mentes hangján.

Vegetto megkérte a többieket, hogy fogják meg a vállát, hogy mindannyiukat odateleportálhassa. Bulma mellett jelentek meg.

– Üdv! – köszönt Vegetto.

– Vegetto, miért hoztál magaddal ennyi embert? – kérdezte a nő. – Szólhattál volna, akkor készítettem volna valamit!

– Fel tudnád hívni Chi-chit, kérlek? Valamit meg kell osztanom veletek... – válaszolta komoly hangnemben Vegetto.

Bulma a telefonhoz sietett és szó nélkül tárcsázott.

– Halló? – szólt egy álmatag hang a túloldalon.

– Szia Chi-chi, itt Bulma.

– Bulma, tudod te mennyi az idő? – kérdezte Chi-chi, fenyegető hangon.

– Figyelj, amilyen gyorsan csak tudsz, át kell jönnöd, Vegetto valamit el akar mondani mindenkinek.

– ...Jól van, jövök. – mondta Chi-chi, már éberebb hangon.

Fél órával később már az ajtóban állt, szmokingba öltöztetett fiaival.

– Chi-chi, barátok között vagy, ez nem egy esküvő. – Viccelődött Bulma.

– Elvárom a fiaimtól, hogy jól nézzenek ki. – válaszolt az asszony. – És milyen jól tettem. – vonta le a következtetést. – Az univerzum hatalmas istenei is köztünk vannak, ez egy hatalmas megtiszteltetés!

Bulma-ból kitört a nevetés, mikor rápillantott Gohan arcára, ami vörös volt, mint egy cékla. Mind együtt mentek át a nappaliba.

– Nézzétek, egy darabig el kell majd mennem... – jelentette be Vegetto.

– Mi?! – fakadt ki mindenki.

– Egy új technikát fogok megtanulni az Istenek birodalmában. A túlélésem érdekében varázsbabokat kell majd ültetnem egy távoli bolygón. – magyarázta.

– És azt hogy fogod csinálni? – kérdezte Trunks.

– Hát, fel fogok venni pár embert, asszem...

Gohan kérdőn bámult rá. Vegetto folytatta:

– Ezt még alaposan át kell gondolnom, de majd csak kitalálok valamit!

– Esetleg felvehetnél pár idegent.

– Az első aratás után majd fontolóra veszem az ötletet...

Bulma felsóhajtott. Nem volt igazán elégedett az ötlettel, de ha ez az egyetlen megoldás, hát legyen. Chi-chi szólt:

– Tudsz egyáltalán bármit is a gazdálkodásról?

– Nos, te és Goku termesztettetek pár dolgot régebben. Emlékszem, hogyan kell ültetni, locsolni, aratni...

– Igen, de tudod milyen módszerekkel lehet a legjobb minőséget és a legnagyobb mennyiséget termelni?

– Ömm... – hangzott a roppant meggyőző válasz a fejét vakargató Vegetto-tól.

– Majd megtanítalak mindenre, amit tudnod kell. Még jó, hogy itt vagyok, nélkülem nem tudnád megoldani.

Bulma rámeredt Chi-chi-re.

– Erre bárki képes. – mondta fennhéjázva a Capsule Corp. igazgatója.

– Mert te aztán mindent tudsz az ugaron hagyott földekről és a termelésről?

Bulma hallgatásba merült, mert egyszerűen nem tudta miről van szó. Vegetto próbálta lenyugtatni a hölgyeket.

– Ne csináljátok már, ez semmiség. Chi-chi majd mindent elmagyaráz nekem, ha már tudok majd teleportálni. Ezzel egy időben kérlek, ne vitatkozzatok egymással.

Mindkét nő felsóhajtott. Kibito sürgetni kezdte Vegetto-t.

– Igyekeznünk kellene. Nem akarom siettetni a búcsúzkodásotokat, de a napjaid meg vannak számlálva, barátom.

Vegetto sajnálkozva nézett családjára és még utoljára intett nekik egyet, mielőtt a 2 istennel együtt eltűnt. Bulma törte meg a csendet:

– Szerinted hamar megtanulja?

– Igen. – válaszolta Chi-chi. – Benne vannak Goku és Vegita génjei, így biztos gyorsan megy majd neki.

Az egész család kiengedett egy mély sóhajt, imádkozva, hogy Vegetto sikerrel járjon.